A Kaposvári Szakképzési Centrum iskolái által meghirdetett képzések közül ez többnél elvárás, ezért ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban majd ezek valamelyikére is beadja jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgán. A technikumba készülő nyolcadikosoknak, illetve a hatosztályos gimnáziumot fontolgató alsóbb éveseknek december 4-ig kell az írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák valamelyikébe eljuttatniuk a jelentkezési lapot. Fontos mérlegelési szempont lehet az is, hogy a szakképzésben 2020-tól minden tanuló ösztöndíjat kap.

Január 23-án az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával több intézményben zajlik majd a megmérettetés: szervez központi írásbeli vizsgát például az Eötvös, a Noszlopy, a nagyatádi Ady és a barcsi Dráva Völgye is. Minden évben az Oktatási Hivatal állítja össze a feladatsort, a felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatot kell megoldaniuk, ezzel tantárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek. Nem a tárgyi tudáson van a hangsúly, elsősorban a kompetenciák, a készségek meglétét, fejlettségét szeretnék megmérni az összeállított feladatsorral az intézmények. Az írásbeli eredményéről a középiskolák február 8-ig értesítik a tanulókat, ezek ismeretében pedig a továbbtanulásra történő jelentkezési lapokat február 19-ig továbbítják az általános iskolák a középfokú oktatási intézményekbe.

Címkék: továbbtanul, általános, középiskola, felvételi, diák, kultúra