Szerdán azok az ipari gépészek és gépi forgácsolók vehették át bizonyítványukat, akik sikeresen teljesítették az írásbeli és a gyakorlati vizsgát. A fiatalok azt mondták: örülnek, hogy végeznek, de nem volt egyszerű a felkészülés.

Az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola 11 szakán összesen 177 diák végzett idén.

null

- A koronavírus-járvány miatt komoly óvintézkedések mellett tartottuk meg a vizsgákat, amik így kicsit el is húzódtak, de sikeresen megoldottuk ezt a feladatot - nyilatkozta az intézmény igazgatója, Takács Szilvia.

null

A szerdai bizonyítványosztó ünnepségen Kaposvár polgármestere is köszöntötte a diákokat. Szita Károly úgy fogalmazott: részint a fiatalok érdekében kezdődött el a város újraiparosítása. Hogy a jó szakemberek minél korszerűbb környezetben, minél versenyképesebb fizetésekért dolgozhassanak szülővárosukban.

null

A bizonyítványosztón a diákok egy emléklapot is kaptak a polgármestertől, hogy sose felejtsék el életük során, honnan is indultak.

Címkék: Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, bizonyítvány, szita károly, kultúra