A Magyar Hősök Emlékünnepe IV. Károly király 1917-es kezdeményezésére vezethető vissza, amely valamennyi községet arra kötelezett, hogy méltó emléket állítson honvédő katonai hőseinek minden év májusának utolsó vasárnapján. 1925-ben a honvédelmi miniszter hősök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját. 

Már az 1917. évi VIII. törvénycikk elrendelte a háborúkban küzdő hősök emlékének megörökítését és az előttük való tiszteletadást. Az Országgyűlés a 2001. évi LXIII. törvényben ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden május utolsó vasárnapját.

null

Vasárnap reggel Kaposváron is főhajtással és koszorúzással emlékeztek a háborúkban elesett honvédekre. A Hősok templománál tartott rendezvényen Kaposvár alpolgármestere, Borhi Zsombor kiemelte: a szabadságot nem ajándékba kaptuk, így a koronavírus-járvány közepette is kötelességünk megemlékezni hőseinkről.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Puskás Béla, a szervező Mártírok és Hősök Alapítvány moderátora kérdésünkre elmondta: a járványügyi helyzet miatt idén kisebb, de így is méltó megemlékezést sikerült szervezniük.

Az esemény a koszorúzás után közös mécsesgyújtással zárult.

Címkék: hősök napja, megemlékezés, kultúra, kaposvár