Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint idén már 40 ezer 250 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat.

A kormány ezzel - amellett, hogy segíti a fiatalok továbbtanulását és elhelyezkedését - újabb terhet vesz le a szülők válláról is. A támogatás 2018-as bevezetése óta már közel 70 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsgadíját több mint 2 milliárd forint értékben - tették hozzá.

Mint írták, 2018. január 1-től minden 35 év alatti fiatal visszaigényelheti az első sikeres nyelvvizsgájának díját, ha azt 2018. január 1-je után szerezte meg. Az állam abban az esetben is visszafizeti a vizsga díját, ha már korábbról (2018 előtti időszakból) rendelkezik a fiatal egy vagy több, másik nyelvből szerzett sikeres nyelvvizsgával, vagy ugyanabból a nyelvből szerzett alacsonyabb szintű nyelvvizsgával.

A támogatható nyelvvizsgák az általános vagy szakmai közép- és felsőfokú komplex, vagy részvizsgák. Nyelvvizsgát angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, bolgár, görög, horvát, lengyel, örmény, roma/cigány (romani, illetve beás), román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán, latin, portugál, arab, héber, japán, kínai, holland, finn és magyar nyelvből lehet tenni.

Tavaly több mint 40 ezer fiatal nyújtott be igényt a nyelvvizsga díjának visszatérítésére. A támogatás igénylésének feltételeiről az Erzsébet Ifjúsági Alap honlapján, a www.ujnemzedek.hu oldalon lehet tájékozódni.

Idén elindul a Külföldi Nyelvtanulási Program is, amely a középiskolás fiatalok ingyenes külföldi nyelvtanulását teszi lehetővé. A kéthetes külföldi nyelvtanulás költségeit a kormány fizeti. Bővebben: www.knyp.hu honlapon lehet tájékozódni - áll a közleményben.

Címkék: nyelvvizsga, állam, támogatás, kultúra