21. alkalommal rendezte meg a Somogy Megyei Néptáncszövetség éves antológiáját és folklór találkozóját az Egyűd Árpád Kulturális Központban. A találkozón 12 hagyományőrző egyesület közel 150 tagja lépett színpadra. A legtöbb csapat táncolt, de volt, akik zenés produkcióval léptek fel idén.

Az Antológia keretében a megye 2019-ban kiemelkedő művészeti értékeket képviselő gyermek-, ifjúsági és felnőtt hagyományőrző, néptánc, népi ének és népzenei együttesei léptek fel. A nézők többek között láthattak kőröshegyi, marcali, szennai és kaposvári formációkat is.

A műsorból rövid ízelítőt is hoztunk olvasóinkank:

Címkék: Folklór, antológia, Agóra, néptánc, somogy, kultúra