A drávatamási szociális otthon lakóinak jelbeszédes műsorával kezdődött az Adventi Léleknyitogató a kaposvári püspökségen. Az ezt követő egyházi előadások az elfogadásról, a karácsony igazi üzenetéről és a várakozás örömteli pillanatairól szóltak azzal együtt, hogy a nagy készülődésben mindenki álljon meg egy pillanatra, és készüljön fel lelkileg is az ünnepre.

- Maga a szentírás, maga az evangélium üzenete egyértelműen arra akar minket ösztönözni és arra akar minket figyelmeztetni az adventi időszakban, hogy ember figyelj, állj meg, mert az ami készülődik karácsony áldott és szent ünnepén, az ami ott történt több mint 2000 évvel ezelőtt az te érted történt - mondta Fejér István, református lelkipásztor.

null

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság immáron ötödik éve rendezi meg munkatársainak ezt a léleknyitogató fórumot. Erre azért van nagy szükség mert bár a gyermekvédelem területén dolgozók lelkileg az év minden napján nagyon leterheltek, advent idején még több felelősség hárul rájuk.

- Januártól-decemberig tart a nagy munka, a munkatársaink zöme a szabadságát se tudja kivenni, olyan nagy a terhelés, és ahhoz, hogy a lelkünk és a testünk is erősödjön fontosak ezek a rendezvények, ahol olyan gondolatokat kapnak előadóinktól a résztvevők, hogy abból tudnak építkezni - tette hozzá Tóth László Norbert, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatója.

A léleknyitogató Balázs Izolda és Ujláb Gábor énekes-verses előadásával zárult.

Címkék: léleknyitogató, karácsony, kaposvár, kultúra