Kaposvár karácsonyfáját már novemberben a helyére szállították, a bevárosba megérkeztek az árusok, áll már a Pajtaszínház és a betlehem is, amelynek figuráit Horváth-Béres János faragta fába.

Helyére került az adventi koszorú, amelynek első fényei vasárnap 16 óra 30 perckor gyulladnak fel. Műsort idén is a kodályos diákok adnak, majd Szita Károly polgármester köszönti a városlakókat. Ezt követően Szulák Andrea ad műsort.

A kaposvári advent programjai délután négy és este hat óra között várják majd az érdeklődőket. Péntekenként elsősorban a gyermekekre gondoltak a szervezők, szombatonként kaposvári kötődésű művészek lépnek színpadra, a vasárnapok pedig a leginkább a lelki ráhangolódást, feltöltődést segítik majd.

Kaposvári Advent 2019 programfüzet

Címkék: pajtaszínház, gyertya, advent, betlehem, ének, közösség, karácsony, Kaposvár, kultúra