Lengyel népdalokkal és kulturális műsorral is készült a Magyar-Lengyel Baráti Társaság szervezetük alapításának 30. évfordulójára. A társaság új elnöke elmondta: a rendszerváltás éveiben sok lengyel telepedett le Somogyban.

"Akkor, az akkori Jaruzelski terrorja elől sokan kerestek menedéket, szabadabb levegőt, aztán sokan votlak kint dolgozni és feleséggel tértek haza, lengyel feleséggel, tehát elsőroban házassági kapcsolatokról beszélünk. De volt olyan is, aki a 2. világháború alatt befogadott lengyel menekültek közül itt maradt és gyökeret eresztett." - mesélte Szentes László, a társaság elnöke.

magyar-lengyel

Cséby Géza tiszteletbeli konzul előadásában kitért a két nép közötti kölcsönös segítségnyújtásra.

"1939 és 1956, amikor a lengyelek bár éppen olyan szegények voltak mint mi, abban az időben, kétszer annyi segélyt, támogatást nyújtottak a magyaroknak, mint az egész világ eggyüttvéve" - emlékezett a konzul.

A kerek évfordulón Kaposvár alpolgármestere, Borhi Zsombor elmondta: fontosnak tartja, hogy a nemzetsiégek békésen egymás mellett élhetnek.

"Különösen örülök annak, hogy a népeink közötti szimpátia nem csupán elvi kiállíás egymás mellett, hanem a mindennapok szintjén is igazolható összetartás és összetartozás. Ezért lehetnek a lengyel polgárok is közösségünk egyenrangú tagjai." - tette hozzá Borhi Zsombor.

magyar-lengyel

A Magyar-Lengyel Baráti Társaság további célja a hagyományok ápolásán és a kapcsolattartáson túl, hogy megszólítsák a lengyel nemzetiségű fiatal leszármazottakat.

Címkék: magyar-lengyel baráti társaság, nemzetiség, ünnep, kultúra