Ünnepélyes keretek között adták át hétfő este a kívül-belül teljesen megújult Csiy Gergely Színházat. A már több mint 100 éves épületetbe a legmodernebb műszaki és technikai vívmányokat is beépítették, de törekedtek a korabeli miliő megtartásához is.

A díszbemutatón Vidnyánszky Attila rendezésében Csiky Gergely, Buborékok című darabját mutatták be, amelyre Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor és felesége is ellátogatott.

Nézzék meg videónkat az átadóról!

dr. Fülöp Péter, a színház igazgatója az eseményen hangsúlyozta: a teátrum célja, hogy tartósan meghatározó szereplője legyen a magyar színházi életnek. Olyan intézményként működjön, amely azonos művészeti igényesség mellett ugyanúgy képes elvállalni a tabuk ledöntését, ahogy a hagyományok megőrzését.

null

Szita Károly, Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy a Csiky fogalommá, a kaposváriak ügyévé vált, amelyet féltve gondoztak, mert a város sorsa egybefonódott az épület sorsával: ahogy az egyre korosabb épületnek állnia kellett a megpróbáltatásokat, az itt élőknek úgy kellett megküzdeni hol a gazdaság hideg racionalitásával, hol a politikai széljárás időnként fojtogató hátrányaival.

A megyeszékhely polgármestere L. Balogh Krisztinát, a város volt főépítészét és Szalai Józsefet, a színház műszaki vezetőjét emlékérmével köszöntötte az ünnepségen, majd Varga László megyéspüspök áldotta meg az épületet.

Nézzék meg videónkat a felújításról is!

Címkék: átadás, csiky gergely színház, kultúra, kaposvár