Mindenszentek napján hatalmas tömegek járultak a kaposvári sírkertekbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. A keleti temetőnél egész nap lassan és nehézkesen haladt az autós forgalom, a járművezetőknek a helyi polgárőrök nyújtottak segítséget.

November elsején tízrek látogattak a kaposvári temetőkbe, a hosszúhétvégén és az azt megelőző napokban pedig összesen nagyjából százezer látogatót vártak, illetve várnak a Somogyi Temetkezési Kft. munkatársai.


Életképek a keleti temetőből 2019. november 1-énÉletképek a keleti temetőből 2019. november 1-énÉletképek a keleti temetőből 2019. november 1-énÉletképek a keleti temetőből 2019. november 1-énÉletképek a keleti temetőből 2019. november 1-én
Életképek a keleti temetőből 2019. november 1-én
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Mindenszentek estéjén a keleti temetőben közös megemlékezésre és gyertyagyújtásra hívták a kaposváriakat. A város polgármestere is gyertyát gyújtott a város elhunytainak emlékére.

Ugyanezen az estén adták át a Somogyi Temetők Üzenete című fotópályázat díjait is. A pályázatra idén is több száz alkotás érkezett, a legjobbakat pedig a ravatalozóban állították ki. Idén érdekesség, hogy a zsűri nem tudott egyértelmű legjobbat választani, így két megosztott második és egy harmadik helyezett született a különdíjasok mellett.

A Somogyi Temetők Üzenete című fotópályázat díjazottai:

II. helyezett: Kis-Bankné Kondákor Marianna - Homályba vesző emlékeink
II. helyezett: Gerlecz László - Tisztelet
III. helyezett: Rozsos Gábor - Hol vagy most?
Különdíjasok: Kis-Bankné Kondákor Marianna, Koncsek Barna, Vuncs István

II. helyezett: Kis-Bankné Kondákor Marianna
II. helyezett: Kis-Bankné Kondákor Marianna
II. helyezett: Gerlecz László - Tisztelet
II. helyezett: Gerlecz László - Tisztelet
III. helyezett: Rozsos Gábor - Hol vagy most?
III. helyezett: Rozsos Gábor - Hol vagy most?
Mementó Különdíj: Kis-Bankné Kondákor Marianna
Mementó Különdíj: Kis-Bankné Kondákor Marianna
Somogyi Hírlap Különdíj - Koncsek Barna
Somogyi Hírlap Különdíj: Koncsek Barna
Kaposvár Városi Díj: Vuncs IStván
Kaposvár Városi Díj: Vuncs István

Címkék: Temető, fotópályázat, gyertyagyújtás, Kaposvár, kultúra