Több mint 1050 elsős hallgató kezdi meg tanulányait az idei évben a Kaposvári Egyetemen. Az idei évben a legtöbben a pedagógiai karra jelentkeztek.

Óvodapedagógusnak jelentkeztem és a további tervem, hogy ezt is csináljam majd, emellett levelezőn vagyok, így az óvodában jelenleg kisgyermeknevelőként dolgozom - válaszolta kérdésünkre Takács Adrienn.

Az első napokban még kicsit bizonytalanok a friss hallgatók, de bizakodva néznek tanulmányaik elé.

- Most vagyok itt első éves és próbálom ebből az évből kihozni a legtöbbet - tette hozzá Kópis Patrik Csaba.

null

A somogyi campus nemrégiben kinevezett rektora, prf. dr. Kovács Melinda köszöntőjében elmondta: a Kaposvári Egyetem 4 karon 24 felsőfokú képzést biztosít. Emellett két doktori iskolával és számtalan szakirányú továbbképzéssel várja a fiatalokat.

- A kulcs az önök kezében van, önökön múlik, hogy az itt töltött évek során tudásból, tartásból és tisztességből annyit szívjanak magukba, hogy ezek biztos alapot jelenthessenek az értelmiségi léthez - mondta beszédében prof. dr. Kovács Melinda, a Kaposvári Egyetem rektora.

null

Az egyetem kihívásairól szólva a rektor elmondta, versenyképes, modern gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket kell képezni, új területek felé kell nyitni. Ilyen például a jövő szeptembertől induló műszaki képzés, amelyről még május közepén állapodott meg Szita Károly polgármester az óbudai egyetemmel és Palkovics László miniszterrel.

Címkék: tanév, évnyitó, kaposvári egyetem, kultúra