"Valahogy úgy éltem le az életemet és sokan vagyunk ígyebben a városban, hogy komolyan is gondoljuk, amikor azt mondjuk, hogy az iskola az meghatározza valamennyiünk életét és nem különben Kaposvár jövőjét. Éppen ezért az utánunk következő nemzedék a legfontosabb" - kezdte mai köszöntőjét az intézményvezetőknek tartott megyei tanévnyitón Szita Károly polgármester.

Az idei tanévben több gyermek ül be a kaposvári iskolapadokba, mint az elmúlt esztendőben. De ugyanez jellemző az óvodákra is, így hamarosan egy új bőlcsőde kialakításába kezd a város. A gyermekszám-növekedés egyfelől a kormány csalápolitikai programjának, másrészt a város Gyarapadó Kaposvárért Programjának is köszönhető - tette hozzá.

igazgatók évnyitója Szita

Az iskolák üzemeltetése ugyan nem az önkormányzat feladata, ettől függetlenül idén több mint egymilliárd milliárd forintot fordítanak energetikai felújításokra. Fél milliárdot pedig az óvodákra. Szita Károly polgármester megköszönte a pedagógusoknak, hogy a felújításokkal kapcsolatos nehézségeket türelmesen viselték és köszönetet mondott a szülőknek is.

"'Engedjék meg, hogy hálás köszönetet mondjak a szülőknek, ezt soha nem fogom elfelejteni. Soha nem fogom elfelejteni, amit ma is látok, hogy bent vannak az iskolákban és takarítanak, csinosítják a tantermeket azért, hogy az elsősök és nemcsak az elsősök, hanem az alsó és a felső tagozatosok is olyan körülmények között tudják kezdeni a tanévet, ahogy az méltó." - tette hozzá a polgármester.

igazgatók évnyitója

Szita Károly szokásos péntek reggeli rádióinterjújában elmondta, az iskolakezdéssel kapcsolatos terhek csökkentése érdekében pénz, illetve természetbeni segítséget is nyújt a város. Az idei tanévben is folytatódik az ingyenes úszás és korcsolya oktatás, valamint a különböző ösztöndíj pályázatok is elérhetőek.

Címkék: igazgatók, iskolakezdés, tanévnyitó, Szita Károly, kultúra