A Missziós Kereszt csütörtök délután érkezett meg a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházba. Az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus jelképét már sokan várták, és megérkezésekor közösen imádkoztak.

Sokan imádkoznak a kereszthez Kaposváron
Sokan imádkoznak a kereszthez Kaposváron

A több mint 3 méter magas kereszt Ozsvári Csaba ötvösművész munkája. Növényi motívumai a magyar honfoglalás kori ötvösséget idézik, a leveles-indás mintázatában az ősi magyar életfa motívuma is megjelenik. A kereszt ugyanakkor nemcsak egyedi ötvösmunka, hanem egy különleges ereklyetartó is, ami 26 szent ereklyét tartalmaz. 2017-ben Ferenc pápa meg is áldotta. A kereszt két hétig marad a Kaposvári Egyházmegyében: több templomban, több program is kötődik hozzá.

Szombaton a 10:30-as szentmisén papszentelést is tartottak a kereszt jelenlétében, ahol Varga László megyéspüspök négy kispapot szentelt fel. Ezután a kereszt tovább halad a Donneri templomba, ahol az ötvösművész özvegye tart előadást a művészről, a keresztről és hitéről. Azután Kaposfüredre érkezik, majd a Dél-Balatonra.

Az Eukarisztikus Kongresszus jelképe számos szent ereklyét rejt
Az Eukarisztikus Kongresszus jelképe számos szent ereklyét rejt

Az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus jövő szeptemberben lesz Budapesten. A programsorozatra a világ minden tájáról várnak híveket és érdeklődőket.

Címkék: Nagyboldogasszony-székesegyház, Missziós Kereszt, Eukarisztikus Kongresszus, Kaposvár, kultúra