Elkezdődtek az Erzsébet-táborok, idén nyáron mintegy harmincezer gyermek nyaralhat Zánkán - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

A közleményben azt írták, az első turnusba mintegy 2500 gyermek érkezett az ország ötven pontjáról, közülük több mint nyolcszázan választották az idén először rendelkezésre álló ingyenes utazási lehetőséget.

A szervezők szintén először két akadálymentes kisbuszt is a táborozók szolgálatába állítottak, hogy a mozgásukban korlátozott gyermekek még könnyebben eljuthassanak a 150 hektáros tábori terület minden pontjára.

Valamennyi turnusban naponta több mint harminc tartalmas és fejlesztő program közül választhatnak a gyerekek, akik a foglalkozások mellett komoly- és könnyűzenei koncerteken, színházi előadásokon is részt vehetnek és bepillantást nyerhetnek a tudományok világába. Emellett közösségépítő programok és érzékenyítő játékok is lesznek.

A kormány célja, hogy az Erzsébet-táborokban tartalmas és biztonságos időtöltést nyújtson a fiataloknak az iskolai szünetben, így 2016 óta már több mint háromszázezer gyermek táborozásáról gondoskodott - olvasható a közleményben.

Címkék: Erzsébet-tábor, Zánka, Fonyódliget, Balaton, kultúra