A díjátadó ünnepségnek ezúttal 2019. június 12-én a siófoki Plázs szolgált helyszínéül.

- A mi erőnk a tudásban rejlik. A Balaton, mint egységes földrajzi, társadalmi és gazdasági régió méltán tartozik az ország legfontosabb területei közé. Ennek az ígéretes környezetnek a gyarapodásához járulunk hozzá azzal a tudással, amit a Siófoki Szakképzési Centrum iskolái adnak. Ahogy alapfilozófiánkat is megfogalmaztuk: tudást viszünk a jövőbe, az év minden pillanatában - mondta el köszöntőjében Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Horváth Péter főigazgató is köszönetet mondott a diákoknak és a pedagógusoknak az idei tanévben nyújtott kiemelkedő munkájukért. A díjátadó ünnepség keretében a példamutató szorgalommal rendelkező kitűnő tanulókat, a versenyeken kimagasló eredményt elért diákokat és a kiemelkedő közösségi munkát végző fiatalokat a centrum vezetése az intézmény legmagasabb fokú elismerésével, a Siófoki Szakképzési Centrum Kiváló Tanulója oklevéllel jutalmazta.

Díjazott diákok

Somlai Rita, a Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 12. G osztályos gimnáziumi tanulója, aki 4 éven át kitűnő tanulmányi eredménnyel rendelkezett, kézilabda sportágban többszörös magyar bajnoki, valamint országos diákolimpia érmes. A TechTogether Junior csapatversenyen 6. helyezésért elért csapat tagja.

Horváth Bálint, a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 11. évfolyamos ipari gépész tanulója, akinek tanulmányi eredménye három éven keresztül jeles volt. Magatartása, közösségi munkája példaértékű. A szakmai kiváló tanulója versenyen elért eredménye alapján a komplex írásbeli tevékenység alól jeles érdemjeggyel mentesült.

Verbóczki Luca, a Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 10/A osztályos tanulója kiváló tanulmányi eredményéért, valamint a szkander sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért kapott elismerő oklevelet.

Czanik Gálint 1/9/B, Kucsera Robin 2/10/A és Marcall Ákos 2/10/A osztályos tanulók kaptak elismerést, az Országos Szakközépiskolai Tanulmányi Versenyen közismereti komplex kategóriában országos döntőben hatodik helyezést értek el csapatként. Mindhárman a Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának diákjai.

Varga Vivien, a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 13.B osztályos tanulója elismerést vehetett át a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés OSZTV döntőjében nyújtott kiváló teljesítményéért, amely alapján négy vizsgarészből teljesítette a vizsga alóli felmentéshez szükséges követelményeket.

Díjazott pedagógusok

Halász Sándor, a Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának pedagógusa közel 40 éve a Mathiász iskola dolgozója, kitűnő gépész-, valamint informatikai szaktanár. Az intézmény igazgatójaként, és igazgatóhelyetteseként több, mint 25 éven át áldozatos, és precíz munkájával járult hozzá az iskola fejlődéséhez, kollégái állandó és hiteles szakmai támasza.

Tálosné Ujságh Zsuzsanna, a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának magyar-történelem szakos tanára mindennapi munkája során folyamatos megújulásra képes. Egyaránt törekszik jó kapcsolatot kialakítani diákkal, kollégával, szülővel. Nagy munkabírás jellemzi, lelkesen és örömmel vesz részt az iskolai és az iskolán kívüli programokban. Számos rendezvény szervezésében kulcsszerepet vállal. Évek óta osztályfőnök, a fegyelmi bizottság tagja és az iskola alapítványának kuratóriumi tagja.

Bauer Gabriella, a Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának pedagógusa az iskolai közösségépítésben és a környezetvédő szakma népszerűsítésében végzett kiemelkedő munkájával példát mutat kollégáinak, és tanítványainak.

Horváth László, a Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának pedagógusa csapatának kiváló és eredményes felkészítéséért, tehetséggondozó munkájáért, valamint a digitális pedagógiai módszerek úttörő jellegű alkalmazásáért és népszerűsítéséért kapott elismerést.

Zuborné Kovács Henriett, a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának pedagógusa a Kiváló Tanuló Díjat elnyert Varga Vivien felkészítő tanára, valamint színvonalas és felelősségteljes szakmai és nevelő-oktató munkájáért.

Varga Gabriella Magdolna a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyugdíjba vonuló pedagógusa részére, a szakterületén és a szakma megszerettetésében végzett kiemelkedő munkájáért elismerő oklevélben részesül. Pályafutása során mindig a gyermekközpontú nevelést képviselte.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kásler Miklós miniszter úr Elismerő Oklevelet adományoz Tóth János, a Siófoki Szakképzési Centrum Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusa részére kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként. Iskolánkban 1982 óta dolgozik, az építőipari szakma tanulóit oktatja. 1990-től a tanítás mellett, később teljes munkaidőben az iskola diákotthonában nevelő, illetve diákotthon vezető volt, majd a kollégium megszűnésekor a Balaton kollégiumban folytatta a pedagógia munkát. Az SZKTV versenyen az utóbbi 10 évben ács szakmában 2. és kőműves szakmában egy 5. helyezett tanulója volt. Emellett számos megyei dobogós helyezés is mutatja munkássága eredményét.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz Bors József, a Siófoki Szakképzési Centrum Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusa részére. Bors József pedagógiai munkáját 1984. november 19-én kezdte meg az iskolában, az akkori 523. számú ipari szakmunkásképző intézetben. Eleinte az építőipari szakterülethez kapcsolódó szakmák elméleti oktatásában vett részt. Az informatika tanári diploma megszerzését követően már inkább a szakközépiskolai képzés, az informatika órák tették ki munkaidejének nagy részét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Palkovics László miniszter 2019. június 3-án „Szakképzésért és felnőttképzésért” díjat adományozott Kulcsár János pedagógus, a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának nyugdíjas gyakorlati oktatásvezetője részére. A díjat a szakképzésért és felnőttképzés területén végzett, több éves eredményes, példamutató tevékenységéért, munkájának elismeréseként nyújtották át.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz Csabainé Molnár Erika, a Siófoki Szakképzési Centrum Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusa részére. 1987-től oktatott intézményünkben, több évtizedes kitartó munkáját a szakmai hozzáértése, felkészültsége jellemezte. A középiskolai tanári végzettségével sokoldalú pedagógust ismerhettünk meg személyében, aki, tanárként, osztályfőnökként és igazgató-helyettesként a feladatokat, a munkakörét mindig nagy alapossággal látta el.

Címkék: Siófoki Szakképzési Centrum, díjátadó, tanév, kultúra