A versenyképes tudás átadása mellett mindenkor legyen Önök előtt az a felelősség, amely nem a tanári végzettségükre, hanem az emberségükre támaszkodik – kérte Szita Károly polgármester a város pedagógusnapi ünnepségén összegyűltektől szerda délután. Kaposvár vezetője hangsúlyozta: az oktatás világában a tanár személye fontosabb, mint az, amit tanít.

- Mi emberek vagyunk, érző, gondolkodó emberek, akik értékek mentén éljük az életünket. Ezért egy tanár-diák, mi több, egy tanár-család viszonyban a pedagógus szerepe jóval jelentősebb annál, semmint, hogy csak úgy tekintsünk Önökre, mint a szaktárgyak oktatóira. A gyermekeket kísérni kell a kibontakozás útján, figyelni a rezdüléseiket, örömeiket és bánataikat, akkor és úgy segíteni, amikor és ahogyan az adott helyzetben lehet. Ez a hozzáállás, az emberszeretet teszi igazi tanítóvá a tanárt, s ez az, amely miatt Önök az igazán fontosak, s csak másodsorban az a tárgyi tudás, amelyet átadnak a diákjaiknak. Önök értéket közvetítenek és példát mutatnak azoknak a gyerekeknek, akik éppen abban az életkorban vannak, amikor a legtöbb jóval és széppel szabadna csak töltekezniük. Köszönet az odaadásukért, a választott hivatásért, azért, hogy ott vannak legféltettebb kincseink mellett, s kísérik őket szeretettel és figyelemmel – fogalmazott Szita Károly.

Kaposvár polgármestere emlékeztetett: sosem feledkezhetünk meg a legfontosabbról. Arról, hogy valójában mi történik a gyermekeinkkel. Hogyan látják ők a világot, mit élnek meg egy-egy helyzetben, mi az, ami foglalkoztatja őket. Mi az, ami elbizonytalanítja, netán aggodalommal és félelemmel tölti el őket, s mi az, amiben a mi támogatásunkat remélik. Ezek a kérdések azok, amelyek megválaszolásával a legtöbbet tudjuk adni nekik, s ezek volnának azok a lehetőségeink is, amelyekben az emberségünkkel, az érzékenységünkkel, az őszinte kíváncsiságunkkal, a mi személyes élettapasztalatainkkal tudnánk biztos pontként a gyermekeink segítségére lenni.

- Hiszem, hogy valamennyien olyan városban és olyan országban szeretnénk élni, amelyben az értékek dominálnak, s ahol a tisztaság, az egészség, a boldogság, a békés gyarapodás mentén élhetjük az életünket. Ahol a másik, a bajba jutott megsegítése mindig fontosabb lesz az egyéni érvényesülésnél. Ahol közös értékként tekintünk a közösségünkre, s mindent megteszünk annak épségéért.

Magam arra készülök, hogy mindezt várospolitikai céllá emeljem, s ehhez keresem azokat a társakat és szövetségeseket, akik hasonlóképpen vélekednek. Akik egyetértenek azzal, hogy biztonságos otthonokat teremtsünk, akik egyetértenek azzal, hogy idős polgáraink, a nagymamák és nagypapák minél több ideig velünk legyenek egészségesen, akik több gyermeket szeretnének, s akik egy zöld és környezetbarát városban szeretnének élni – zárta ünnepi beszédét Szita Károly polgármester.

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere dicsérő oklevelet adományoz:

a gyermekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért

  • Bóla Mária a Bajcsy-Zsilinszky Utcai Központi Óvoda óvodapedagógusának
  • Szabóné Rácz Mária a Festetics Karolina Központi Óvoda óvodapedagógusának
  • Jakabfi Eszter a Tar Csatár Központi Óvoda óvodapedagógusának
  • Visnyei Anikó a Nemzetőr Sori Központi Óvoda Kaposfüredi Tagóvoda óvodapedagógusának
  • Semostyán Róbertné a Petőfi Sándor Központi Óvoda Búzavirág Tagóvoda óvodapedagógusának
  • Szili Katalin a Rét Utcai Központi Óvoda óvodapedagógusának
  • Hadnagyné Erdélyi Dorottya a Szent Margit Katolikus Óvoda óvodapedagógusának
  • Markó Marcella a Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda óvodapedagógusának

A gyerekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet adományoz

  • Kovács Ferencné a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvoda dajkájának
  • Fett Anikó a Békevár Óvoda pedagógiai asszisztensének

A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért dicsérő oklevelet vehet át:

  • Tossenbergerné Baranyai Györgyi Ilona a Benedek Elek Tagiskola tanítója
  • Bence Éva a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanára
  • Lipcsikné Érfalvy Csilla a Honvéd Utcai Tagiskola tanítója
  • Vörös Ildikó Mariann a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tanára
  • Dr. Varga Tamásné a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tagintézmény vezető helyettese
  • Szabóné Kovács Gabriella a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanítója
  • Gaál Csilla Mária a Táncsics Mihály Gimnázium tanára
  • Orbán Szilvia a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium tanára
  • Nagy Krisztina a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium tanára
  • Nógrádiné Pócs Lujza a Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanára
  • Radicsné Horváth Alíz a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára
  • Márton Lajos a Lamping József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára
  • Horváth Jenő az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára
  • Gyugyi Ildikó a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára
  • Biki Mária a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnázium tanára
  • Hausz Rita a Szigeti Gyula János Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára
  • Széll Erzsébet a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára
  • Szabóné Skoda Boglárka a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ gyógypedagógusa
  • Kiss Eszter a Klebelsberg Középiskolai Kollégium kollégiumi nevelő tanára
  • Horváth Virág Barbara a Liszt Ferenc Zeneiskola zenetanára
  • Ekkert Miklós a Mikrokozmosz Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára

a tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet vehet át:

  • Sipos Lászlóné a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola iskolatitkára
  • Kántor Tamás a Munkácsy Mihály Gimnázium karbantartója
  • Fellai Istvánné a Somogy Megyei Duráczky Egységes Módszertani Intézmény és Kollégium ápolónője
  • Vaszilné Hegedűs Hajnalka a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pedagógiai asszisztense
  • Horváth Csaba Pálné a Cseri Úti Kollégium kollégiumi titkára
  • Haupertné Korb Adrienn az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola iskolatitkára

A köznevelési intézmények érdekében végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért Polgármesteri Elismerő Oklevelet vehet át:

  • Buzsákiné Kiss Ildikó a Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság Bér és Munkaügyi ügyintézője
  • Szepesi Emese a Kaposvári Szakképzési Centrum pénzügyi referense
  • Dr. Jandzsó Krisztina a Kaposvári Tankerületi Központ jogi referense 

Emberi Erőforrások Minisztere Professzor Dr. Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztere elismerő Oklevelet adományozott a kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként.

Miniszteri elismerő oklevelet vehet át:

  • Bekesné Porczió Margit a Festetics Karolina Központi Óvoda óvodavezetője
  • Torma Tamás Zoltánné a Festetics Karolina Központi Óvoda Temesvár Utcai Tagóvoda óvodapedagógusa, tagóvoda-vezetője

Emberi Erőforrások Minisztere Professzor Dr. Kásler Miklós elismerő Oklevelet adományozott a kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként a Kaposvári Tankerületi Központ intézményeiben dolgozó pedagógusok részére.

Miniszteri Elismerésben részesül:

  • Dombosi Kornélia a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola intézményvezető helyettese
  • Klenovitsné Zóka Tünde a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményegység-vezetője
  • Sápi Zoltánné a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium középiskolai tanára
  • Simonné Kutas Zita a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium középiskolai tanára (aki a magyar sport napján Kerezsi Endre díjat vehetett át – ezúton is gratulálunk)
  • Szabó Klaudia a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola klarinéttanára
  • Szemánné Horváth Magdolna a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola tanára
  • Tarlósi Miklós a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskola tagintézményvezető-helyettese

Emberi Erőforrások Minisztere Professzor Dr. Kásler Miklós elismerő Oklevelet adományozott a kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként a Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiben dolgozó pedagógusok számára.

Miniszteri elismerést vehet át:

  • Huszár József az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa
  • Kulcsár József az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa
  • Sándor Gyula az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa

A Kaposvári Szakképzési Centrum intézményei pedagógusainak Professzor Dr. Kásler Miklós miniszter Úr Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket adományozott.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehet át:

  • Baloghné Papp Zsuzsanna az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa
  • Dr. Bögölyné Róber Judit az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa
  • Klenovics Endre az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa
  • Rédling Géza az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa
  • Zámbó Tibor az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa
  • Bódy Zoltán Géza a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa
  • Dr. Korchmáros Somogyi Gáborné a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa
  • Dr. Hegedüs Györgyné a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnázium pedagógusa

A Kaposvári Tankerületi Központ intézményei pedagógusainak Professzor Dr. Kásler Miklós miniszter Úr által adományozott Pedagógus Szolgálati emlékérmek. 

  • Antalné Peti Zsuzsanna a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium főigazgató helyettese
  • Bánkutiné Mándy Gabriella a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanítója
  • Budainé Olti Magdolna a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskola napközis nevelője
  • Cser Ferencné a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toponári Tagiskola tanítója
  • Deutsch Istvánné a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára
  • Esküdtné Gergely Éva a Kaposvári Kodály Zoltán Központ Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tanítója
  • Feketéné Póré Mária a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa
  • Fenyvesi Istvánné a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskola tanítója
  • Heizlerné Honfi Éva Julianna a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanára
  • Hirt Mihályné a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola tanítója
  • Horváth Ágnes a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola tanítója
  • Horváthné Kovács Ildikó a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa
  • László Györgyné a Somogy Megyei Duráczky József Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium gyógypedagógusa
  • Lőrincze Ibolya a Somogy Megyei Duráczky József Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium gyógypedagógusa
  • Németh Ágnes a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanítója
  • Oberhuber Józsefné a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kaposvári Tagintézményének gyógytestnevelője
  • Rajcziné Joó Judit a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola tanítója
  • Siposné Majtényi Erika a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskola tanítója
  • Szabó Károlyné a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium napközis nevelője
  • Szigeti Ágnes a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskola napközis nevelője
  • Teked Éva a Somogy Megyei Duráczky József Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium gyógypedagógusa
  • Ureczky Erika a Somogy Megyei Duráczky József Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium gyógypedagógusa
  • Vígvári Józsefné a Somogy Megyei Duráczky József Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium óvodavezetője

Professzor Dr. Kásler Miklós miniszter Úr Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Kaposvár város óvodáiban dolgozó óvodapedagógusai részére.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehet át:

  • Csuma Szilvia a Festetics Karolina Központi Óvoda Tallián Gyula Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa
  • Linde Margit Magdolna a Festetics Karolina Központi Óvoda Temesvár Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa
  • Pálné Szabó Marianna a Petőfi Sándor Központi Óvoda óvodapedagógusa
  • Miklós Róbertné a Bajcsy-Zsilinszky Utcai Központi Óvoda Arany János Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa
  • Szántó Andrásné a Festetics Karolina Központi Óvoda Tallián Gyula Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa

Professzor Dr. Kásler Miklós miniszter Úr Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusainak.

Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést vesz át:

  • Dr. Baloghné Kardos Mária pedagógus
  • Dr. Szathmáriné Gál Márta pedagógus
  • Takács Márta pedagógus
  • Horváth Géza pedagógus

Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elismerését fejezte ki a tehetséggondozásban kiemelkedő szerepet vállaló pedagógusoknak.

Tehetséggondozó munkájáért elismerésben részesül:

  • Berzsánné Csajághy Nóra a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanára
  • dr. Kalózné Pápa Ágnes a Kaposvári Tankerületi Központ kabinetvezetője
  • Kulcsár József a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa

Címkék: kaposvár aréna, pedagógus, nap, kultúra