Egy interaktív zenetörténeti órával zárult a Kaposvári Egyetem senior képzésének 11. féléve. A több száz szépkorú ezután egy tesztet is kitöltött az elmúlt hónapok alatt tanultakból.

Az előadások között volt olyan, ami az időskori csontritkulásról vagy a stresszmentes életről szólt, de praktikus dolgokat is tanulhattak akár a kiskertekben élősködő rovarokról is.

Az egyetem senior programja 5 évvel ezelőtt indult, azzal a céllal, hogy az idősek is megmozgassák az agyukat és több tudományterületen is naprakész információkat szerezhessenek. A program sikerességét pedig az is bizonyítja, hogy az elmúlt évek alatt megduplázódott a jelentkezők száma.

- Ha végignézzük az elmúlt 11 félévben a regisztrált hallgatók létszámát akkor látjuk, hogy az első féléves 397 főről mostanra 978-ra emelkedett a regisztrált hallgatók száma - tette hozzá Prof. Dr. Végvári György, a Kaposvári Egyetem stratégiai és oktatásfejlesztési rektorhelyettese.

A csütörtöki ünnepségen az elvégzett félévek után a hallgatók több tudományt és szakterületet érintő másoddiplomát vehettek át, de azok is tanúsítványt, vagy díszoklevelet kaptak, akik az előadások legalább háromnegyedén ott voltak.

Címkék: oklevélátadó, senior program, kaposvári egyetem, kultúra