Egymás után adták a merőkanalakat a gulyásfőző fesztiválon. Idén 40 csapat nevezett a megmérettetésre. Voltak akik Kecskemétről érkeztek. A legtöbben hagyományos magyaros gulyást készítettek, sok pirospaprikával.

- Igazi magyar gulyás marhalábszárból, illetve klasszikus recept szerint. Nincs megcifrázva. Utolsóként néhány előre pirított velős csontot beletettünk - árulta el Papp László.

null

A zsűri azt mondta: nagyon nehéz volt a dolguk. Az ízvilágon kívül ugyanis figyelték a tálalást, a harmóniát, a különlegességeket.

- Tulajdonképpen a magyar hagyományoknak megfelelő gulyáslevest próbálják megfőzni a csapatok. Volt például babgulyás is. A kiegészítők között viszont a punya és a tejfölös lángos is szerepelt,és ez nagyon jó dolog - mondta Kárpáti László, zsűrielnök.

null

A főzésen kívül több százan főt vonzott a közeli túra is.

- A rendezvénynek a célja az, hogy felhívjuk a figyelmet a túrával kapcsolatosan egy kiemelt célra: a Csepegő-kőre, valamint ennek a gyönyörű helynek, a zselicvölgye szabadidőparknak az adottságaira - foglalta össze Kováts Csaba, szervező.

Idén is több mint ötszázan vettek részt a fesztiválon. A versenyt Gálosfa csapata nyerte, a második helyet az Ügyészség a harmadikat pedig a SomPlast szerezte meg. A nevezési díjak bevételéből 100 sajátos nevelési igényű gyermek számára szerveznek majd kirándulást a Zselicvölgybe.

Címkék: gulyás, főzés, hajmás, kultúra