A Kaposszentjakabi Művelődési Házban a Kisebbségek Napja alkalmából megszervezett ünnepségen köszöntőt mondott Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Borhi Zsombor, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Pungor János r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány-helyettes (rendészeti), Berényi László, az Országos Roma Önkormányzat tanácsnoka.

Ünnepi Közgyűlés keretében Kátai Attila elnök, beszámolt a KMJV RNÖ 2018. évi tevékenységéről, valamint tájékoztatta a jelen lévőket, a KMJV RNÖ 2019. évi programtervéről.

A Nemzetiségi Gálán fellépett a Kale Lulugyi, Oroszlányi autentikus cigányzenekar, a Kopár Antik, Kopár Antal és fia hagyományőrző együttese és a Limba Nostru Gerdei, autentikus cigányzenekar is.

A Kisebbségi-díjak átadására is sor került a gála keretében.

A Somogy Megyei Kormányhivatal képviseletében Vetési Bernadett, főigazgatótól díjat vehetett át Balogh Tímea, a Somogy Megyei Kormányhivatal Integrált Ügyfélszolgálati szakügyintézője. Balogh Tímea a rábízott feladatokat kiválóan ellátja és szakmai tudását számos esetben bizonyította. Jól képzett és sok gyakorlatot szerzett eddigi munkássága alatt. Maga felé komoly elvárásokat támaszt, és ebből erős motiváltsága tükröződik. Sikerorientált és kitartó.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Somogyvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat és Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetői is díjakat adtak át az általuk jelölt munkatársaiknak.

Címkék: kisebbségi, nemzetiségi, roma, díj, kultúra