Takáts Gyula versét Fándly Csaba szavalta, majd a 10 éve elhunyt kaposvári Kossuth-díjas költő munkásságáról és szellemi hagyatékáról beszélgettek a résztvevők a róla elnevezett könyvtárban.

A költő évekig volt a Berzsenyi Társaság elnöke, nemrég pedig örökös elnökké is választották.

- Ez az örökös elnök jó szívvel gondolhat most ránk, amikor azt látja, hogy az egykori Palmiro Togliatti könyvtár immáron Takáts Gyula nevét viseli. Nem biztos, hogy egy olasz kommunista jobb, mint adott esetben egy somogyi költő, és ez is mutatja a változást, ami a könyvtárban is lejátszódott, mutatja azt, hogy az értékeinket próbáljuk megőrizni - mondta Szakály Sándor, a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke.

Boross Péter egykori miniszterelnök is emlékezett Takáts Gyulára, aki osztályfőnöke volt a kaposvári Somssich gimnáziumban. A megyei levéltárban pedig a Takáts hagyatékból rendezetek tárlatot.

- Az anyag ami nálunk van jelenleg több mint 80 levéltári kisdobozt jelent. Ez rengeteg dokumentumot. Ebből próbáltam válogatni a kiállítás során, amely időrendbe, illetve tematikusan tekinti át a hagyatékot és Takáts Gyula életművét - mondta a kiállításról Kiss Norbert, megyei főlevéltáros.

A kutatók azt mondják: rengeteg téma áll még az érdeklődők rendelkezésére a Takáts Gyula hagyaték kapcsán, amely folyamatosan bővül, újabb levelekkel, fotókkal. Ugyanis egyre többen visznek be új iratokat a levéltárba.

Címkék: takáts gyula, halál, megemlékezés, kultúra