Fél tucat kosárnyi apró kenyeret áldottak meg ma délelőtt a Hősök templomában. Kaposváron azonban nem csak itt, hanem a város összes templomában áldottak meg kenyeret, amit az istentisztelet végén szétosztottak a hívek között. Az akciót a Katolikus Karitász szervezte meg, amivel fontos dolgokra szeretnék felhívi a figyelmet.

karitász kenyér

Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója elmondta, hogy Szent Erzsébetre emlékeznek a mai napon, aminek keretében a helyi szervezet munkatársai kenyeret áldatnak az atyákkal a város templomaiban. Ezzel szeretnék felidézni Szent Erzsébet és a rózsa csodájának legendáját, és az ő szerető és jótékonykodó szolgálatára felhívni a figyelmet.

"Közeledik az adventi időszak, közelednek a gyűjtéseink, ezért egy picit az emberek is próbáljanak figyelni a környezetükben élő nehéz helyzetűekre. A Tárjátok Ki Szíveteket programunk, nagyon sok lehetőséget biztosít az adakozni vágyó embereknek. Sok programunk, gyűjtésünk lesz, ahova tartós élelmiszereket és gyereknek édességeket várunk. December 9-én a Kossuth téren az Egymillió Csillag a Szegényekért programunkra is várjuk az adakozni vágyókat." - tette hozzá az igazgató.

karitász kenyér

A Kaposvári Egyházmegyei Karitász egy új programot is elindított idén a már rég óta ismert és kedvelt cipősdoboz akcióhoz hasonlóan. Az Angyalbatyú program keretében ajándékcsomagokat várnak gyerekeknek, családoknak. A csomagokat Kaposváron a Karitász központjában, a Füredi úton, vagy a Kapos Televízió székházában a Kossuth Lajos utca 6. szám alatt lehet majd leadni november 25-től.

Címkék: SZent Erzsébet, áldás, templom, kenyér, kultúra, adomány