- Olyan szilárd alapokat kell adni fiataljainknak, amellyel minden nehézség legyőzhetővé válik. Szilárd és biztos alapokat, hiszen nincsen fontosabb a szellemi és lelki kiművelésnél, az értékek átadásánál. S bár azon kell fáradoznunk, hogy mindenki piacképes tudással járuljon hozzá a közös jóhoz, a legfőbb cél mégsem ez, hanem az, hogy boldogok és kiegyensúlyozottak legyünk – mondta Szita Károly a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Munkácsy Mihály Gimnáziumban tartott városi tanévnyitón.

null

Kaposvár polgármestere a vasárnap délutáni ünnepségen hangsúlyozta: a Munkácsyt a jövőbe vetett reménnyel alapították meg elődeink 1918-ban. A tudásátadás mellett nagy hangsúlyt fektettek az értékek átadására is, amely nélkül könnyen elveszhetett volna a nemzet a 20. században. - Ha nincs kultúra, ha nincs hagyomány, ha nincs értékrend, ha nincsenek kipróbált emberi kapcsolatok, ha nincsenek összetartó közösségek, ha nem tudtuk volna elválasztani az igazit a hamistól, ha nem tudtunk volna messzebbre és mélyebbre tekinteni a mindennapok küzdelmeinél, akkor ma nem lenne miről beszélni – fogalmazott a város vezetője.

null

- A mi legnagyobb értékünk ma sem az, hogy elértük volna tudásunk legjavát, hanem az, hogy erős közösséget építettünk. Az, hogy megtanultunk együtt élni. Megtanultunk közösen álmodni, s álmainkat együtt megvalósítani. Az, hogy emberszámba vesszük egymást, s a közös jót akarjuk. Az, hogy otthonunkká formáltuk ezt a várost. Olyan településsé, amelyre nem lakhelyként, hanem valóban otthonként tekintünk. És így, ezzel a lelkülettel tettük erős várossá Kaposvárt. Azzal, hogy mindenki beletette, amit beletehetett, amit csak ő tehetett bele. Másként nem érkezhettünk volna el a mához – mondta Szita Károly.

null

- Tegyük meg, ami rajtunk múlik egy olyan korban, amely talán nem kíván tőlünk annyit, mint amennyit a 20. század nehéz évtizedei követeltek meg a szüleinktől és nagyszüleinktől. Tegyünk meg mindent egy olyan korban, amelyben nem a romokon kell újjáépíteni egy várost és egy országot, hanem amelyben az évszázad fejlesztéseit hajthatjuk végre azért, hogy mi, kaposváriak jobban élhessünk. Tegyük a dolgunkat tehát szüleinkért, magunkért és gyermekeinkért, hiszen a jövő milyensége, az utánunk jövő generációk életének minősége továbbra is itt és most, vagyis a jelenben dől el. Ebben pedig különösen fontos szerep jut az iskolának, s pedagógusainknak, akik emberségükkel, felkészültségükkel továbbra is azon vannak, hogy a lehető legjobb színvonalon folyhasson az oktatás. Illesse hát hála és megbecsülés Önöket, mindazokat, akik tudásukat, szívüket és lelküket adják az oktatás szent ügyéhez, azokat, akik önzetlenül tesznek a jövő kaposvári nemzedékeiért! – méltatta a pedagógusokat a városvezető.

A városi tanévnyitón Szita Károly számos elismerést is átadott a pedagógusoknak.
A városi tanévnyitón számos elismerést is átvehettek a pedagógusok.

Szita Károly a diákokhoz fordulva azt kérte: járjanak bármerre is a világban, a szülők tisztelete és a szülőföld szeretete maradjon meg minden körülmények között. - Kaposvár az otthonunk, s mi számítunk Önökre. Számítunk Önökre, mert Önökben van a kaposvári jövő – hangsúlyozta Kaposvár polgármestere.

Címkék: munkácsy mihály gimnázium, tanévnyitó, kaposvár, kultúra