Töretlen az érdeklődés a tavalyi megnyitó óta a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontban. A somogyi megyeszékhely rendhagyó turisztikai látványossága a hazai erdők világát kínálja gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, interaktív eszközökkel, élményszobákkal és ismeretterjesztő programokkal.

Egyedi kiállítással gazdagodott Kaposvár, amikor tavaly hivatalosan is megnyitotta kapuit az Erdők Háza Látogatóközpont. A SEFAG Zrt. legújabb idegenforgalmi létesítménye azzal a céllal született meg, hogy a látogatókhoz közelebb hozza a somogyi erdők varázslatos világát és kedvet csináljon a valódi erdei túrákhoz és más természetközeli programokhoz. A hagyományos múzeumoktól eltérő, az élményekre, a játékosságra és a megtapasztalásra építkező interaktív gyűjtemény nagyon hamar népszerű lett nemcsak a megyében, hanem az ország távolabbi pontjain is.

Augusztusban már az ötezredik vendéget is köszönthették az Erdők Háza munkatársai. Leggyakrabban különféle diákcsoportokkal találkozhatunk a falak között, ők tették ki az összes létszám több mint 80%-át. Ez nem meglepő, hiszen a környezeti nevelési programok és a környezettudatosság megtanítása a SEFAG Zrt. egyik legfontosabb célkitűzése, ezért a társaság jelentős erőforrásokat fordít oktatásra és szemléletformálásra. Az Erdők Háza is elsősorban az iskolásoknak készült, hogy az erdő és általánosságban természet ismeretére, szeretetére és védelmére nevelje a gyerekeket. A hely a pedagógusok körében is népszerű: kihelyezett tanórák megtartására, környezetismereti és biológiai tananyagot kiegészítő ismeretterjesztésre, valamint osztálykirándulások, nyári táborok programjaként is szívesen hozzák ide a diákjaikat. De megfordult a falak között néptánccsoport, nyugdíjasklub és fogyatékkal élő fiatalok is. Az állandó kiállítás mellett sokakat vonzanak az erdő életközösségét bemutató rendszeres programok, kreatív foglalkozások is.

A Látogatóközpontban az élményszobák mellett rengeteg kézbe vehető, megfogható és kipróbálható eszköz van. Emellett az információs tablók sem színes múzeumi tárlóként működnek, mert mindegyikhez tartozik egy kis kreatív játék, ami segít feldolgozni az olvasottakat, közös élményt szerezve gyermeknek és szülőnek egyaránt. Ezért nem meglepő, hogy egyre több család is betér a kiállításra.

Címkék: Erdők Háza, látogatóközpont, interaktív, Sefag, szülő, diák, kultúra, somogy, Kaposvár