Az iskolák infrastrukturális fejlesztése mellett a pedagógus életpálya modellt is tovább folytatná, illetve kibővítené a kormány. A tervek között szerepel az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése a további évfolyamokra.

Mindezekről a szakmai tanévnyitó ünnepségen esett szó Kaposváron. Az Oktatási Hivatal és a Kaposvári Pedagógiai Központ által szervezett konferencián több száz pedagógus vett részt.

Köszöntőjében Kaposvár polgármestere, Szita Károly azt mondta: a soha nem látott bölcsődefelújítási program mellett, a városi óvodákban és iskolákban is jelentős fejlesztések valsóultak meg.

Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy a kormány egyre nagyobb összegeket költ az oktatásra. A szakmai konferencián a pedagógus-életpálya modell folytatása is szóba került.

 

- Úgy szeretnénk fejleszteni, hogy az egyéni teljesítményt minél jobban elsimerje, ösztönözze és ami a legfontosabb, hogy az intézményvezetők számára is egy külön életpályát szeretnénk - tette hozzá Madarász Hedvig, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője.

Ezen túl további jelentős infrastruktúrális fejlesztések is várhatóak: például több településen is új tanuszodák és tornatermek épülnek. Az ingyenes tankönyveket pedig a tervek szerint a jövőben már a 9. évfolyam felett tanulók is magkaphatnák.

Címkék: szakmai tanévnyitó, iskola, kultúra, kaposvár