A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.

 Az idei műsorban Bach zongoraversenyeitől Schubert Pisztrángötösén át Bartók Béla zongoraötöséig egy-egy szerző életművének csúcspontjait hallhatja a közönség - tájékoztatta Bolyki György fesztiváligazgató az MTI-t.

Azt írta: az egyhetes rendezvényen a két művészeti vezetőn, Baráti Kristóf hegedű- és Várdai Istvánt gordonkaművészen kívül fellép a "fantasztikus energiákat megmozgató", örökifjú zongorista, Frankl Péter, "a világ egyik legnagyszerűbb brácsistája", Szűcs Máté és mások mellett az egyik "leguniverzálisabb bariton énekes", Randall Scarlata is.

Izgalmasnak ígérkezik Ránki Dezső három fellépése, melyek során a művészt szólistaként, Klukon Edit kamarapartnereként, valamint Bach zongoravesenyeinek szólistájaként is láthatják az érdeklődők - tette hozzá.

Bolyki György kitért rá, hogy a szervezők nemcsak koncertekről, hanem számos, "a legmagasabb igényeket kielégítő" kiegészítő programról is gondoskodnak. A vendégeknek Kaposfest sör, libamájas Kaposfest-macaron készül, de lesz képzőművészeti kiállítás és éjszakai kirándulás is.

A fesztiváligazgató megjegyezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan mintegy 18 ezer látogatóra számítanak. Az idei koncertekre szóló bérleteket már tavaly megrendelte a közönség, a jegyek döntő többségét is értékesítették.

A tapasztalatok szerint a fesztivál kezdetére minden ülőhelyre szóló jegy elkel, ezután a látogatók már csak párnán, lépcsőkön, a színpadon, és a közlekedő folyosókon ülve lehetnek jelen az előadásokon - írta Bolyki György.

A fesztiválról részletes információk a www.kaposfest.hu oldalon olvashatók.

Címkék: kamara, kaposfest, zene, kultúra