A tagintézményekkel együtt 24-en dolgoznak náluk a somogyjádi óvodában. Most három helyre keresnek óvónőt. Az intézményvezető azt mondja: már mindenhol meghirdették az állásokat, de egyelőre még a jelentkezőket várják. Így ugyanis elég nehéz ellátni a mindennapi feladatokat.

- Törvényi előírás egy csoportban a két óvodapedagógus és a dajka tehát mindeképpen meg kellene felelni a törvényi előírásnak, hiszen az állami támogatást is így kapjuk. A helyettesítés rendkívül nehéz. nagy szervezést igényel, főleg ha különböző feladatellátási helyekről kell mozgósítani a pedagógusokat - mondta Kurucz Gáborné, a Somogyjádi Mesevár Óvoda intézményvezetője.

Az óvodapedagógus hiány leginkább a kisebb, a nagyvárosoktól távol eső településeket sújtja. Ráadásul az óvónők harmadának életkora a nyugdíj közelében van.

A Kaposvári Egyetem pedagógiai karán évente 40 óvodapedagógus hallgató végez. Sorban állnak értük az intézményvezetők.

- Mire végeznek a hallgatók addigra mindenkinek van állása. Idén a záróvizsgán végigkérdeztünk minden hallgatót, mert szinte naponta jön megkeresés a régióból, és kiderült, hogy már mindenkinek van állás - tette hozzá Podráczky Judit, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának dékánja.

Az óvodapedagógus szak évek óta az egyik legnépszerűbb a felsőoktatásban. Tavaly a harmadik volt az országos rangsorban, akkor 5 ezren jelölték meg ezt a szakot.

Címkék: óvónő, óvoda, kaposvári egyetem, kultúra