Négy fiatalt köszöntöttek ma délután a Kapos Hotelben. Együkük Barcsról érkezett és az ács szakmában jeleskedett a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen.

"Készülni az iskolában és a gyakorlati helyen készültem. Az első helyet pedig egy apró feladattal tudtam megszerezni. Ez a csonkakonytnál a két él szarufa, ezt tudtam előbb befejezni, mint a többeik." - mondta el Graf Andreas.

kiváló tanulók

Ugyanakkor egy kimondottan elméleti tantárgyra épülő szakmában is lehet jó helyezést elérni. Dobos Klaudia azt mondta, csak szorgalom és kitartás kell ahhoz, hogy a logisztika és szállítmányozásban jól szerepeljen egy diák. Ő a továbbtanuláson gondolkodik.

"Remélem, hogy az interjúkon ez pozitívumot jelent, de én mindenképpen szeretnék egyetemen továbbtanulni, és ezen a területen logisztikusként majd diplomával elhelyezkedni." - tette hozzá Dobos Klaudia.

Rajtuk kívül Balogh Ádám gépi forgácsoló első, Büki Amanada pincér pedig ötödik helyezést ért el. A megyei iparkamara elnöke elismeréssel beszélt a diákokról.

kiváló tanulók

"Nagyon fontos iránymutatás lehet a többiek számára az, hogy somogyba is lehet úgy tanulni, úgy dolgozni, úgy felkészíteni, hogy annak országos híre legyen. Márpedig én úgy gondolom, hogy ezen diákok által elért helyezések mind olyan eredmények, amelyek elismerésre méltóak." - mondta el Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A diákok elismerése mellett a felkészítő tanároknak is megköszönték a munkát. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamaránál azt remélik, hogy a jövőben még több diák ér el ilyen jó eredményeket a versenyeken.

Címkék: kiváló, tanulók, díj, eredmény, verseny, kultúra