A példaadás fontosságát hangsúlyozta pedagógusnapi ünnepi beszédében Szita Károly. Kaposvár polgármestere a jégcsarnokban rendezett szerda délutáni összejövetelen kiemelte: az ember tetteinek középpontjában mindenkor a gyermek, s az ő jövője áll, ám érdemes a saját életünkről, a jelen mindennapjairól is szót ejteni, hiszen a legfontosabb tanításokat nem az iskolapadban adjuk át az utánunk jövő generációknak, hanem egyes élethelyzetekben, a személyes példánkon keresztül.

– A tanár-diák viszonynak talán nincs is olyan vetülete, amelyet ne érintettem volna az elmúlt évek pedagógusnapi ünnepségein. Igyekeztem tágabb összefüggésben is érzékeltetni, hogy mi minden múlik Önökön, hivatásukon, az iskolákban zajló oktatás-nevelés minőségén, a személyes példaadáson. Ha egy szóban akarnám összefoglalni, csak annyit kellene mondanom, hogy a jövő múlik Önökön, a hivatásukon, személyes példamutatásukon. Gyermekeink jövője, Kaposvár jövője, a nemzetünk jövője – mondta a pedagógusoknak Szita Károly, aki hozzátette, hogy ez nem csupán a pedagógusok, hanem mindnyájunk felelőssége is. A polgármester ugyanakkor azt kérte a jelenlévő mintegy ezer tanítótól, hogy legalább néhány óra erejéig összpontosítsanak a jelenre.

– A legfontosabb tanításokat nem az iskolapadban adjuk át az utánunk jövő generációknak, hanem az életben, az egyes élethelyzetekben, a személyes példánkon keresztül. Azzal, ahogyan élünk, ahogyan dolgozunk, hogyan törődünk környezetünkkel és egymással – fogalmazott a polgármester. A városépítés kapcsán Szita Károly kiemelte: nem csupán azért küzdöttünk, hogy élvezhessük az eredményeket, hogy Kaposváron jobb legyen élni, s hogy még jobban szerethessük ezt a várost, hanem azért is, hogy erőt merítsünk a közös munkából, hogy felismerjük, mi mindenre képes a közös akarat és az összefogás, s azért, hogy ezt a példát adjuk tovább a jövő generációinak. Ehhez a példaadáshoz azonban hozzátartozik az is, hogy élünk-e mindazon lehetőségekkel, amelyeket kiharcoltunk magunknak.

– Azt kérem, legyünk büszke polgárai az új közintézményekkel bővülő városunknak! Éljünk az erősödő gazdaság hozadékaival! Lakjuk majd be a megújuló Csiky Gergely Színházat! Sportoljunk, mozogjunk, hogy minél több ideig lehessünk egészségesek! Hogy minél több időt tölthessünk el családjainkkal, szeretteinkkel, barátainkkal! Örüljünk, ha egy bölcsődében, óvodában vagy iskolában évtizedes problémákat tudunk megoldani! Adjuk meg magunknak azt a lehetőséget, hogy őszintén örüljünk a sikereinknek, annak, hogy a ma Kaposváron élő generációk várostörténeti jelentőségű fejlődést értek, s érnek el! Örüljünk, hiszen ebben mindannyiunk munkája benne van! – állította Szita Károly.

– Az iskolákban Önök által átadott tudás valójában így válhat teljessé. Így lehet igazán termékennyé, így sokszorozódhat meg az utánunk jövő generációk életében. Tudás és értékrend, tudás és példaadás! Hálásan köszönöm, hogy ebben a kihívásban is számíthatok Önökre! Köszönöm szakmai felkészültségüket, elkötelezettségüket és emberségüket, köszönöm, hogy személyes példájukkal is gyermekeinket szolgálják – zárta ünnepi köszöntőjét Kaposvár polgármestere.

null

Az ünnepségen, a szokásokhoz hűen több elismerést is átadtak. Így, a gyermekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért polgármesteri díjat adományoztak:

- Balláné Léránt Katalin, a Damjanich Utcai Tagóvoda óvodapedagógusának

- Czmerk Istvánné, a Szent Margit Katolikus Óvoda óvodapedagógusának

- Drahos Szilvia, a Rét Utcai Központi Óvoda óvodapedagógusának

- Némethné Kohári Ágota, a Kaposvári Nemzetőr Sori Központi Óvoda óvodapedagógusának

- Papp Ildikó, Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda óvodapedagógusának

- Török Csabáné, Szentjakabi Tagóvoda óvodapedagógusának

A gyerekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet kapott:

- Nagy Istvánné, a Jutai Úti Tagóvoda dajkájának

- Óváriné Butor Kornélia, a Békevár Tagóvoda dajkájának

A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet vehetett át:

- Ábrámovics Antal, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanára

- Köttő Mária, a Zrínyi Ilona magyar-angol Két tanítási nyelvű Tagiskola tanára

- Mezriczkyné Köves Márta, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanítónője

- Szelczi Ivett, a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanítónője

- Törő Zoltánné, a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tanítónője

- Varga János, a Benedek Elek Tagiskola tanára, tagintézmény vezetője

- Berekné Mándoki Adrienn, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanárnője

- Vargáné Halász Anett, a Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanárnője

- Rozina Gábor, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zeneiskolai tanára

- Héder Ágnes, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanárnője

- Vida Gáborné Dobosy Rita, a Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium pedagógusa

- Takács László János, a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanára

- Horváth Balázs, a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium csoportvezető pedagógusa

- Mészáros János, a Lamping József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa

- Dr. Bögölyné Róber Judit, az Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa

- Göndöcz Tibor, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa

- Potó Sándor Frigyesné, a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnázium pedagógusa

- Varga László, a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára

- Szász Melinda, a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanárnője

- Zsigmondné Keszericze Zsuzsanna, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottság gyógypedagógusa

- Oberhuber Józsefné, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kaposvári Tagintézményének gyógytestnevelője

- Horváthné Kovács Ildikó, a Bárczi Gusztáv Módszertani Intézmény gyógypedagógusa

- Kopasz Csilla, a Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola hegedűtanára

- Lévai Edit, a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa

- Tóth Tibor János, az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa

A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet vehetett át:

- Palkovicsné Bíró Beáta, a Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola iskolatitkára

- Haszák Ivánné, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kaposvári Tagintézményének szakszolgálati titkára

- Horváth Sándorné, a Bárczi Gusztáv Módszertani Intézmény gyógypedagógiai asszisztense

- Pusztai Imréné, a Duráczky Módszertani Intézmény pedagógiai asszisztense

A köznevelési intézmények érdekében végzett kiemelkedő színvonalú tanügyigazgatási munkájáért elismerést vehetett át:

- Frányó Tamás, a Kaposvári Tankerületi Központ pályázati referense

- Dr. Pradalits Tibor, a Kaposvári Szakképzési Centrum jogásza

Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszönetet mondott a köznevelési intézmények és dolgozóik érdekében végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért:

- Sárdi Zoltánné, köznevelési referensnek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseit, a Professzor Dr. Kásler Miklós miniszter által adományozott díjakat kapta:

- Molik Edit, a Bajcsy-Zsilinszky Utcai Központi Óvoda óvodavezetője

- Szücsné Földesi Piroska, a Tar Csatár Központi Óvoda óvodapedagógusa

- Vitai Gézáné, a Tar Csatár Központi Óvoda óvodapedagógusa

- Varga Tamásné, a Nemzetőr Sori Központi Óvoda óvodapedagógusa

Professzor Dr. Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztere elismerő oklevelet adományozott a kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként az alábbi pedagógusoknak:

- Hegedüs Mária Katalin, a Kaposvári Nemzetőr Sori Központi Óvoda óvodavezetője

- Rónai Ágota, a Kaposvári Rét Utcai Központi Óvoda óvodavezetője

- Kővári Tiborné, a Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda óvodavezető helyettese

A Professzor Dr. Kásler Miklós miniszter által adományozott Pedagógus Szolgálati emlékérmeket kapta:

- Bartschné Ábrahám Zsuzsanna, a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tanára

- Csukáné Vajna Mónika, a Kisfaludy Tagiskola tanítója

- Gayerné Werstroh Katalin, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa

- Halmosné Szilágyi Éva, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára

- Hortobágyiné Miglierini Lucia, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanára

- Léberné Nádor Erzsébet, a Berzsenyi Dániel Tagiskola Tagintézmény vezetője

- Nagyné Várvizi Lívia, a Honvéd Utcai Tagiskola tanítónője

- Oláh Erzsébet, a Táncsics Mihály Gimnázium középiskolai tanára

- Puskáné Orosz Éva, a Toponári Tagiskola tanára

- Puskás Zoltánné, a Gárdonyi Géza Tagiskola tanítónője

- Schwendt Rozália, a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tanítónője

- Szentgyörgyiné Czap Ilona, a Honvéd Utcai Tagiskola tanítónője

- Szilvásiné Balla Kornélia, a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium konduktora

- Takács László János, a Munkácsy Mihály Gimnázium középiskolai tanára

Az Emberi Erőforrások Minisztere, Professzor Dr. Kásler Miklós elismerő Oklevelet adományozott a kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként a következőknek:

- Jákfalvi Szidónia, a Honvéd Utcai Tagiskola magyar-ének szakos tanára

- Kiss Tiborné, a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Intézményegység vezetője

- Csíkvárné Takács Anikó, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tagintézmény igazgatója

- Gálovics Edit, a Klebelsberg Középiskolai Kollégium igazgatóhelyettese

- Baloghné Bíró Mária, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanára

- Gumhert Györgyné, a Honvéd Utcai Tagiskola tanítója

- Cser Ferencné, a Toponári Tagiskola tanítója

- Mikola Ferenc, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára

- Horváthné Szabó Lívia, a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola tanítója

- Kőrösiné Deák Ilona, a Pécsi Utcai Tagiskola tanára

- Németh Ágnes, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanára

- Pucz András, a Bárczi Gusztáv Módszertani Intézmény gyógypedagógusa

A Kaposvári Szakképzési Centrum intézményei pedagógusainak Professzor Dr. Kásler Miklós miniszter a Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományozta:

- Kovács Margit, a Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

- Fábián Enikő, az Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

- Horváth Zoltán András, az Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

- Sándor Gyula, az Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

- Tallián Rudolf, az Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 

A hagyományoknak megfelelően Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács is elismerését fejezte ki a tehetséggondozásban kiemelkedő szerepet vállaló pedagógusoknak:

- Borbényiné Molnár Hajnalka, az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa

- Várfalvi-Fodor Éva, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola tanárnője

- Garamvölgyiné Mészáros Éva, a Napkerék Egyesület Tanoda pedagógusa

Címkék: padagógus, köszönet, óvoda, diák, iskola, kultúra