Második alkalommal rendezték meg a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Szegeden, emléket állítva az Oscar-díjas operatőrnek. A nagyszabású filmes találkozóra idén 400 alkotást neveztek, a zsűri pedig a Helstáb Martinnak, a Kaposvári Egyetem hallgatójának adta Szeged Város Díját, Az egér, aki egér akart lenni című kisjátékfilmjéért.

Szabó Gábor, a zsűri elnöke elmondta, a tavalyinál jóval több alkotás érkezett a fesztiválra, különösen a kisjátékfilmek közül neveztek sokat, ez az a műfaj, ahol a progresszív látásmód leginkább teret kaphat. A Balázs Béla-díjas operatőr hangsúlyozta, Zsigmond Vilmos fontosnak tartotta, hogy segítse a fiatal operatőröket, ahogy a fesztivál is bemutatkozási lehetőséget teremt a pályakezdőknek.

null

A prominens szakmai zsűri további tagjai: James Chressanthis ASC, kétszeresen Emmy-díjra jelölt operatőr, az Amerikai Operatőrök Egyesületének tagja, Muhi András, Balázs Béla-díjas filmproducer, Herbai Máté, az Oscar-jelölt "Testről és lélekről" operatőre, valamint Sopsits Árpád, Balázs Béla-díjas filmrendező.

A filmfesztivál fődíját, "A hang" című angol kisjátékfilm kapta, a rendezője Antony Petrou vette át. A nagy nemzetközi fesztiválra a világ minden tájáról érkeztek filmek és versenyzők, többek közt német, francia, bhutáni, amerikai, kínai és spanyol filmek is szerepeltek a programban. A záró ceremónián Ragályi Elemér Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr munkásságát életműdíjjal ismerték el.

A jelenleg Kaposváron tanuló Helstáb Martin, aki alig két hete hozta el a Ceglédi Filmfesztivál egyik fődíját, egy korábbi alkotásáért, Az egér, aki egér akart lenni című filmért átvehette a zsűritől Szeged Díját. A rövidfilm egy számítógépes egér történetét meséli el, aki, miután leváltották, elindul, hogy a természetben igazi egérként élhessen tovább.

A filmet a pécsi alkotó rendezte és fényképezte, az operatőri munkát a középpontba helyező seregszemlén az egyedi képi világááért, kísérletező technikájáért tüntették ki. Kiemelte a zsűri az alkotás ötletének erejét, a film gondolati hátterét is.

Az egér, aki egér akart lenni

(The mouse who wanted to be a mouse) Némafilm Helstáb Martin módra. Egy számítógépes egér úgy dönt, új életet kezd igazi egérként a természetben, miután leváltják a touchpadek és okostelefonok...

Helstáb Martin filmrendező azóta már újabb animációs filmjeiről ismert, legutóbbi munkája a Meg kell dögleni is kísérletező és különös hangvételű történetéért és megjelenéséért zsebel be elismeréseket. A film még jelenleg is fesztiválkörútját tartja, az alkotó az nagyjátékfilmjén dolgozik

Címkék: helstáb martin, Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, szeged, kultúra