Jó pár éve szolgálja a közösséget a jelenlegi orgona. Kialakítása félmillió forintba került. Jól működik, használható és igényes hangja is van - mondta Pongrácz Máté evangélikus lelkész.

Legnagyobb meglepetésükre februárban egy svájci evangélikus gyülekezet azzal kereste meg őket, hogy a náluk 1955 óta szolgáló, csaknem 40 millió forintos hangszerüket szétszedés, szállítás és összerakás fejében átadják a kaposváriaknak. Az ajándék orgonának több mint ezer sípja és neobarokk hangzása van.

- A mi meglévő virtuális orgonánkat hozzá tudjuk építeni ehhez a hangszerhez és bízunk benne, hogy ezáltal egy olyan hangzást tudnuk elérni, ami szerény számításaink szerint Kaposváron biztos, hogy nincsen jelen pillanatban, de én Somogyországban se tudok olyan orgonáról, amely ilyen szintű, majdnem hogy koncertorgona minőséget fog tudni produkálni - mondta Pongrácz Máté.

Rendhagyó körülmények között kap új orgonát a kaposvári evangélikus gyülekezet. Az egyházakat egyébként az állam is kiemelten támogatja.
Rendhagyó körülmények között kap új orgonát a kaposvári evangélikus gyülekezet. Az egyházakat egyébként az állam is kiemelten támogatja.

A szállítási és a szerelési költségek 3 millió forintot tesznek ki. Ennek kifizetésére az evangélikusok ígéretet kaptak a kormánytól a térség osrzággyűlési képviselőjén keresztül. Gelencsér Attilán ma elmondta, az állam ebben az évtizedben összesen 4,2 milliárd forinttal támogatta a Kaposváron és a környékben található egyházakat.

- Ebben a pici, rövid 2018-as esztendőben 30 millió 646 ezer forintnál tartunk és természetesen ebben benne van a döntés az evangélikus egyház által benyújtott 3 millió forintos támogatásra, ami az orgona szétbontása, hazahozatala, majd újra felépítése jelent - árulta el Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.

Az ajéndékba kapott orgona bővíthető. Így egy felhívást is közzétett a kaposvári evangélikus közösség annak érdekében minél többen támogassák őket anyagi lehetőségeikhez képest.

Címkék: orgona, evangélikus, támogatás, kultúra