Négy kisfiú egy olvasást könnyítő foglalkozáson vesz részt a Vadvirág Alapítvánnyál. Péntek Ádám már régebb óta jár ide, eredményei pedig a programnak köszönhetően sokat javultak. Itt ugyanis játszva szereti meg a tanulást.

"Nagyon jól érzem magam itt az órákon, szoktunk játszani és úgy kezdődik, hogy elmondjuk hogy telt a múlt hét abban az egy hétben amikor nem találkozutnk, utána pedig tanulunk." - mondta el kérdésünkre Ádám.

értő olvasás

A Vadvirág Alapítvány nemrégiben jelentős adománnyal gazdagodott. Egy női magazin és egy lapterjesztő ugyanis tavaly ősszel úgy döntött, hogy bevételeikből egy értő-olvasást fejlesztő programot támogatnak. Választásuk a United Way Alapítványra esett, amely szervezet a kaposvári vadvirágosokkal karöltve rengeteg a gyerekek olvasáskészségét segítő programot szervez.

"Azt gondoljuk, hogy ezzel a képességgel a gyerekek a jövőben sokkal kreatívabb és tehetségesebb felnőttek lesznek, és számunkra ez nagyon fontos, hogy a bevételeinkből mindig valaki számára adjunk is." - árulta el telefonon Salamon Brigitta, a Marquard Media marketingigazgatója.

vadvirág alapítvány

A kaposvári szervezetnél azt mondják: az adományba kapott kétmillió forintnak már megvan a helye.

"Az oktatóképzésre illetve a programhoz tartozó játékok fejlesztésére fogjuk fordítani. Nagyon fontos része a programunknak, hogy játékos módon foglalkozzunk a gyerekekkel, és ehhez általnuk kitalált, általunk gyártott játékokra is szükség lesz." - tette hozzá a Vadvirág Alapítvány szakmai vezetője, Kárpáti Anikó.

A Vadvirág Alapítvány tevékenységének létjogosulktságát nemcsak az eddigi eredményeik támasztják alá, hanem egy friss felmérés is, mely szerint a magyar diákok egynegyede funkcionális analfabetizmussal küzd.

Címkék: analfabetizmus, Vadvirág alapítvány, értő olvasás, támogatás, kultúra