A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen adták át a Geszti Szilárd díjat is, amit a 2010-ben lovasbalesetben elhunyt egykori docens emlékére alapítottak.

A Kaposvári Egyetem négy karán több mint 180 hallgató tett sikeres záróvizsgát az elmúlt hetekben. Háromnegyedük a középfokú nyelvvizsgájának köszönhetően át is vehette a diplomáját ma délelőtt. A többeik igazolást kaptak.

- Az elme nem edény, amit tele kell tölteni, hanem tűz, amit meg kell gyújtani. A Kaposvári Egyetem tehát vállalkozott arra a mesterek révén, hogy ezt a lobogó tüzet meggyújtsa mindannyiukba és azt kívánjuk, hogy a diploma után egy újabb fázisban jussanak el az élet diplomájához - mondta a Kaposvári Egyetem rektora, Dr. Szávai Ferenc.

Az ünnepségen adták át a Geszti Szilárd díjat is, amit a 2010-ben lovasbalesetben elhunyt egykori docens emlékére alapítottak.

- Egy olyan kollégára emlékezünk ezzel a díjjal, aki kilencedik éve nincs köztünk, aki egyetemi hallgatóként kezdte itt a tevékenységét a Kaposvári Egyetemen, aztán oktatóvá vált, egytemi docenssé. Sajnos a sors rövid életutat engedett neki. Azt gondoljuk, hogy az ő életpályája pédakép lehet a fiatalok előtt - mondta beszédében a Geszti Szilárd Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Borbély Csaba.

Az idei díjazott egy gazdasági és agrármérnök alapképzésben résztvevő hallgató lett.

- A későbbi munkáimban ez a támogatás amit a tanároktól, és amit az alapítványtól kapok, ez biztosra veszem, hogy segíteni fog abban, hogy elérjem a céljaimat - mondta Bereczki Csaba Nándor, díjazott.

Az alapítvány minen évben olyan, a gazdaságtudományi karon tanuló hallgatót díjaz, akinek tanulmányi eredményei, tudományos diákköri tevékenysége, publikációi és közéleti teljesítménye kiemelkedik társai közül.

Címkék: osztó, diploma, egyetem, kultúra