A karácsonyi lelki megújulás kérdéskörét a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, Köntös László a mély vallásfilozófia felől közelítette meg. A szociális és gyermekvédelem területén dolgozókhoz szólva elmondta, ők olyan feladatot végeznek, ahol sokszor találkoznak az élet megpróbáltatásaival: "Ebben a szolgálatban még inkább szükség van a nagyon erős világnézeti alapokra, egy olyan biztos és rendíthetetlen szellemi háttérre, amely képes szembenézni az emberi lét titokszerű és sokszor tragikus mélységeivel anélkül, hogy hamis illíziókba ringatná magát."

Eperjes Károly színművész Ady Endre, Karácsony című versével érkezett a konferenciára. Ezen keresztül egyfajta elemzéssel mondta el meglátásait a hitről, vallásról és a karácsonyról.

A térség országgyűlési képviselője, Gelencsér Attila pedig napjaink európai ellentmondásairól szólt, ami miatt nagy szükség van a lelkek megnyitására: "Szerintem mindenki számára nyilvánvaló az öreg kontinensen, aki épeszű, hogy ahol a kereszténység megvetette a lábát, azok a nemzetek, kontinensek, ott van társadalnmi szolidaritás, ott van társadalombiztosítás, ott van nyugdíjbiztosítás, egymásról való gondoskodás, elképesztően erős szociális háló, viszonylagos jólét és biztonság ..."

Címkék: megújulás, keresztény, lélek, advent, kultúra