Nyolcadik alkalommal adták át vasárnap a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjakat.

Idén Ács Ibolya, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház fodrásztárvezetője, Memlaur Imre, a kaposvári Csiky Gergely Színház fővilágosító-világítástervezője, Szabó Julianna, a Pesti Magyar Színház férfiszabótár-vezetője, Sebeők Réka, a Turay Ida Színház gazdasági vezetője és Mészáros Tibor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műhelyházvezetője nyerte el a díjat.

Memlauer Imre
Memlauer Imre

A Határon túli Különdíjat Toásó Istvánnak, a romániai Tomcsa Sándor Színház világosítójának ítélték oda.

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A Magyar Teátrum Díjra való jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó egyik színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül.

Az aranyozott csapágygolyót formáló díjat - mellyel ezer eurós (mintegy 300 ezer forintos) pénzjutalom jár - megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díj összegének felét a díjazott színháza állja, a másik felét színházszakmai cégek biztosítják.

Címkék: Magyar Teátrum Díj, memlauer imre, kitüntetés, csiky gergely színház, kultúra