A tapasztalatok alapján nemcsak a jelentkezők száma, hanem a dolgozatok színvonala is emelkedett. Ráadásul a témák is rendkívül aktuálisak voltak. A hallgatók többek között a Csiky Gergely Színház és a Spar új marketingstratégiájáról is írtak. Emellett a népművészeti termékek népszerűségét is vizsgálták magyar és erdélyi fiatalok körében, de a laktózmentes termékek is górcső alá kerültek.

A résztvevők a marketing és menedzsment valamint a gazdálkodástudományi szekcióban mutathatták be dolgozataikat. Utóbbiban három külföldi hallgató is szerepelt.

Az eseményt immár 15 alkalommal önállóan szervezte meg a kar. Az idei GTK TDK egyik különlegessége, hogy a Baka József Szakkollégium is képviseltette magát a zsűriben. Sőt, egy különdíjat is kiosztottak. Ez az együttműködés pedig hozzájárul ahhoz, hogy a karon tanuló tehetségek még inkább kibontakoztassák tudásukat.

Az ítészek döntése értelmében hat dolgozat jutott az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Az érintett hallgatók a következő időszakban különböző tanfolyamokon vehetnek részt, ahol módszertant és prezentációs készséget is fejlesztik majd. Emellett több szakértő tanácsaival segíti majd az országos döntőben való sikeres szereplést.

Helyezettek és továbbjutók - Gazdálkodástudományi Szekció:

1. helyezett és továbbjutó az OTDK-ra:

Pisal Poch: Impact Analysis of Organic Vegetable Farming on Farmers' livelihood in Cambodia

2. helyezett:

Gelencsér Martin: Munkahelyi generációs konfliktusok

3. helyezettek:

Csupor Bence Zoltán - Horváth Adél: Az értékteremtés gyakorlata a Csíki Sör Manufaktúránál: marketing és menedzsment

Helyezettek és továbbjutók - Marketing és Menedzsment Szekció:

1. helyezettek és továbbjutók:

Valkó Roland: Egy megújult SPAR szupermarket vásárlókra gyakorolt hatásának vizsgálata

Csizmadia Adrián: Települések jövedelmi és iskolázottsági helyzetének vizsgálata a Dél-Dunántúli régióban

2. helyezett és továbbjutó:

Seprődi Melánia: Népművészeti termékek történetének vizsgálata és fogyasztói megítélése

3. helyezett és továbbjutó:

Zsigó Peggy: Laktózmentes termékek kínálata és fogyasztói megítélése

Különdíj és továbbjutó:

Ignácz Klaudia: A kaposvári Csiky Gergely Színház megítélésének vizsgálata a Kaposvári Egyetem hallgatói körében

Címkék: diákkör, tudomány, hallgató, Kaposvári Egyetem, döntő, kultúra