Több mint száz olyan civil szervezet működik ma Kaposváron, amelyek napi szinten erősítik és segítik a város közösségét. Az ő képviselőik vettek részt a civil parlament mai ülésén. A fórum célja, hogy szorosabb legyen a kapcsolat az állam és a társadalmi szervezetek között, illetve, hogy maguk a civil szervezetek is együttmőködő partnerekre találjanak.

- A 21. században, a folyamatos változások világában, amikor új és új megoldásokra van szükség, rendkívül fontos, hogy a civilek ne csak saját egyéni megoldásokkal, hanem együttműködve egymással, a legjobb gyakoratokat megtalálva próbáljanak meg működni - mondta az esemény előtti sajtótájékoztatón Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.

null

A civil parlament mai meghívott vendégelőadója, Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász volt.

- Fontos lehet a mai téma kapcsán az, hogy milyen alkotmányos és jogi keretek között mozoghatnak a civilek, illetve egy kicsit megnézhetjük azt, hogy milyen álviták voltak az elmúlt időszakban a külföldről finanszírozott civil szervezetek kapcsán - tette hozzá Dr. Ifj. Lomnici Zoltán.

null

A fórumon elhangzott: Kaposvár éves szinten 65 millió forinttal támogatja civil szervezeteinek irodai munkáját. Emellett jövőre is lesz számukra városi pályázat és egy olyan beruházás is elkezdődött már, amely, ha elkészül, szintén az ő helyzetüket könnyíti majd meg.

- A következő évben 400 millió forint értékben írunk ki pályázatot a kaposvári szervezeteknek, azért, hogy mindazt a tevékenységet, ami hasznos a városnak és folytatnak, azt még hatékonyabban el tudják látni és a harmadik: felépítjük a kaposvári polgároknak a házát, ez a kórház déli tömbjében van, egy 1800 négyzetméteres épület és mintegy 600 millió forintba kerül - jelentette be Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

null

A civil ház építésének helyszínén a tereprendezés már megkezdődött. Az építkezés jövőre indul és az új, korszerű épület várhatóan 2019-re készül el.

Címkék: Dr. Ifj. Lomnici Zoltán, civil parlament, Gelencsér Attila, Szita Károly, kultúra