67_fejléc hirdetés
2019.06.20 - Csütörtök
Rafael
19ºC / 29ºC
Napos

Öt éves a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégiuma 2017. November 17. - Péntek 18:16 | Címkék: KAPOSVÁR, Róma, Kultúra, konferencia

Jelenleg 30 hallgatójuk van.

Egyebek mellett a roma hallgatók tehetséggondozása, a roma identitás elmélyítése volt a cél 2012-ben, amikor a Kaposvári Egyetem megalapította a roma szakkollégiumot. A pedagógiai kar a kezdetektől fogva számtalan módon támogatta a kollégium működését és a legkisebb tehetséges roma gyererek felzárkóztatását.

- Azt gondolom, hogy egyedülállóak voltunk abban, hogy egy pedagógiai kar oktatói saját maguk vállalták, heti rendszerességgel azt a típusú felkészítést, tehetséggondozást, amit a Hangyatanodában végeztek. Ebbe most már jól be tudtuk kapcsolni a szakkolégistákat is - mondta a Kaposvári Egyetem dékánja, dr. Podráczky Judit.

Az első évben 12 hallgatóval kezdték meg a működést, mára ez a szám csaknem harmincra emelkedett.

- Van, aki továbbtanult és fővárosi értelmiségi létet folytat a hallgatónk közül, de olyan is, mint például az egyik TDK győztesünk, egy óvodapedagógus szakkollégistánk, aki visszament a településére óvodapedagógusnak és ott a helyi közösségben építi tovább azt, amit itt elkezdett - árulta el a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégiumának igazgatója, dr. Kovács Zoltán.

A korábban végzettek közül sokan visszatérnek saját közösségükbe, hogy ott segítség elő az előrelépését és a tehetséggondozást. Az évforduló kapcsán egy kétnapos országos konferenciát szerveztek a somogyi campuson.
A korábban végzettek közül sokan visszatérnek saját közösségükbe, hogy ott segítség elő az előrelépését és a tehetséggondozást. Az évforduló kapcsán egy kétnapos országos konferenciát szerveztek a somogyi campuson.

Kaposvár polgármestere, Szita Károly köszöntőjében elmondta, a szakkollégiumnak el kell érnie azt a kritkus tömeget, ami már önmagától hozza a felsőoktatásba azokat a roma származású hallgatókat, akik tanulni akarnak.

- Munka és tanulás. Ez a felzárkóztatás két legfontosabb eleme. De nemcsak a cigány embertársainkra vonatkozik ez, hanem valamennyiünkre. Ha van munka és dolgozni is akarunk és tanulunk is mellette, akkor sokkal könnyebben tudunk eredményt elérni. Vagyis a munka és a tanulás elől kell elhárítani minden akadályt - foglalta össze Kaposvár polgármestere, Szita Károly.

A két napos országos konferencián szó esik a hazai és a régiós roma stratégiáról, az egészségügyi felzárkóztatásról, valamint az érdeklődőknek bemutatkozik a Hangyatanoda is.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás