A Magyar Nemzet az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva arról ír, hogy
35 tárgyból kilenc esetében a diákok átlaga még a hármast sem érte el.
A legrosszabb eredmény élelmiszeripari ismeretekből született, 2,74 lett az átlag. Összesen több mint 24 ezer diák érettségizett középszinten szakmai tárgyból, és majdnem nyolcezer vizsgát írtak a gyengén sikerült tantárgyakból.

Három tárgy volt, amelyben négyes feletti átlag született: pedagógiai ismeretek, a képző- és iparművészet, illetve a hang-, film- és színháztechnikai ismeretek - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.

Az Oktatási Hivatal által említett 35 szakmai ágazati tárgy átlaga középszinten 3,34 lett.

Emelt szintű ágazati szakmai érettségit 1700-an tettek, és ezek eredménye általánosságban jobban sikerült, mint a középszintű megmérettetéseké.

Címkék: lesujtó, szakmai, érettségi, kultúra