A játszóteret újítják fel a kaposvári diákok a szentjakabi romoknál. A csúszdát csiszolják, majd le is festik a játszóeszközöket. Fajtai Bálint idén először vállalt diákmunkát. Azt mondja: jogosítványra gyűjt és a nyári pihenését szeretné kiegészíteni az első keresetéből.

"Szerettem volna egy kis pénzt keresni. Természetben vagyunk. 8-tól délig dolgozunk, nem annyira megeröltető." - tette hozzá.

A Rippl-Rónai Múzeum tagintézményeiben több fiatalt is foglalkoztatnak. Itt, az apátságnál főleg kerti és felújítási munkákat végeznek.

diákmunka

"Az év többi részében nincs annyi munka. Viszont ilyenkor nyáron meg tavasszal elég sok munka van kint. Viszont nem tudunk erre plusz embert foglalkoztatni, és ilyenkor jól jön a diákoknak a plusz segítsége, mert ők meg tudnak csinálni sok olyan munkát, amire nekünk nem lenne kapacitásunk." - árulta el Varga Máté, kiállítóhelyi koordinátor.

A kaposfői önkormányzaton a gyermektábor előkészítésében segítenek a fiatalok. Fábián Petrát azonban nem csak a pénz motiválta a nyári munkában.

"Nagyon szeretem a gyerekeket. Meg szeretek velük kézműveskedni. És szerettem volna idén munkatapasztalatot is szerezni, hogy megtapasztaljam milyen érzés dolgozni." - tette hozzá.

diákmunka

Kaposfőn idén csak néhány fiatalnak van lehetősége dolgozni az önkormányzatnál, azonban ennél jóval többen szerettek volna. Sztányi Tibor, Kaposfő polgármestere elárulta, már negyedik éve szerveznek diákmunkát, és mindig egyre többen jelentkeznek, mint ahány diákot foglalkoztatni tudnánk.

Somogyban várhatóan akár ezer fiatal is dolgozhat a program keretében, amelyre összességében 2,3 millárdot költ a kormány. A fiatalok július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órát dolgozhatnak. A szakképzettséggel rendelkezők akár havi 120 ezer forintot, a szakképzettséggel nem rendelkezők pedig bő 95 ezer forintot kereshetnek havonta.

Címkék: diákmunka, állás, önkormányzat, nyár, kultúra