Első alkalommal avattak ma ortopéd cipész mestereket a megyében és tíz év után kőműves mestereket is. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén elhangzott, nagyon fontosak ezek a szakmák, már csak azért is, mert egyre kevesebben választják hivatásuknak. Az utánpótlás hiánya pedig az oktatói létszámon is megmutatkozik előbb-utóbb.

Öt kőműves és három ortopédiai cipész szakember vehette át ma mesterlevelét a megyei kereskedelmi és iparkamarától. A bizonyítvány rangot jelent a szakmában.

- Vállalkozó vagyok 17 éve és most már úgy éreztem, hogy ez a mestervizsga kötelező számomra, és az iskolához is szükséges. Ha jól tudom, akkor hosszú évek óta nem volt mesterképzés a kamaránál. Most újra indult és persze kihasználtuk a kollégákkal - mondta Kovács István, kőműves mester.

Kőműves szakmában tíz éve nem adtak át mesterlevelet a megyében. Ortopéd cipészből viszont eddig egyet sem Somogyban.

- A jövőben nekem az a fontos, hogy többen végezhessük el ezt majd időközben, mivel a mi szakmánkban eléggé kevesen vagyunk. Szeretnénk, hogy ha majd mi is oktathatnánk ugyanúgy ortopéd cipészeket - tette hozzá Németh Gábor, ortopéd cipész mester.

Egyre kevesebben vannak, akik ortopéd cipésznek mennének. Tulajdonképpen kihalóban van a szakma.

- Az biztos, hogy már 20 éve nincs alap szakképzés. Ezáltal csak a korábban végzettek és más átképzésekből kerülők tudnak felkészülni mestervizsgára. Az ő számuk, a középkorosztálynak nagyon kevés. Reméljük, hogy most újból be tud indulni az iskolarendszerű képzés, de ehhez az is kellene, hogy a szülők megértsék, hogy a kézműipar nagyon fontos terület - foglalta össze Szatmáriné Szűcs Mária, mestervizsga elnök.

null

A mesteri cím megszerzése egy hosszú folyamat vége. Sok tapasztalat, munka, tanulás és gyakorlás áll mögötte - hangzott el az átadón.

- Számít a kamara ezekre a mesterekre, mint a szakképzésben gyakorlati oktatást végző szakemberekre. A jövőben pedig szeretnénk, hogy tovább tudják adni azokat a tapasztalatokat és szakmai tudást, amelyekkel a mester cím együtt jár - tette hozzá a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, dr. Gulyás Árpád.

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara az idei első félévben több szakmában is szervezett már mestertanfolyamot és vizsgát. Ennek eredményeként a mai nyolc szakemberen kívül még 23-at avattak nemrégiben.

Címkék: mesterlevél, skik, átadás, kultúra