A gyerekek többek között a matematika mellett más reál versenyen is megmutatták tehetségüket. A felkészítő tanárok szerint szükség van a diákoknak a megmérettetésekre.

A kaposvári mezőgazdasági iskola diákjai az országos szakmai versenyen az első négy helyezést hozták el.

null

- Nagyon fontos mind a diáknak, mind a pedagógusnak megmérettetni magukat, hogy vajon jól csináljuk-e. Nyilván a diáknak azért fontos, mert érettségi szakmai tanulmányi versenyen az egyetemi felvételihez az első 10 helyezett 100 pontot kap - tette hozzá Torma Sándor, a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatója.

Szita Károly polgármester köszöntőjében a pedagógusok munkáját emelte ki, továbbá gratulált a díjazottaknak.

- Köszönet a tanítóknak, a tanároknak, a pedagógusoknak, akiken nagyban múlik milyen lesz a kaposvári jövő, hiszen arra tették fel az életüket, hogy átadják a következő nemzedékeknek mindazt, amit ők megtanultak és a tudás iránti vágyat, ami még jobb eredményre sarkallhatja a tanítványokat - mondta Kaposvár polgármestere.

null

Az ünnepségen Szita Károly oklevelekkel, illetve könyjutalmakkal köszönte meg a kiemelkedő eredményeket a tanulóknak, tanáraiknak és a szüleiknek a támogatást.

Címkék: jó tanulók, köszöntés, kultúra, kaposvár