A gyerekek a szünidő nagy részét általában rokonoknál, nagyszülőknél töltik, sok szülő azonban csak nehezen tudja megoldani gyermeke nyári felügyeletét. Ebben az esetben lehet nagyon jó választás a nyári tábor.

"A nyári táborokat a szülők lehetőségeikhez mérten igyekeznek választani, hogy a gyermekek otthon ne egyedül felügyelet nélkül legyenek. Általában többféle tábort szerveznek, érdeklődés szerint sporttáborokat, kézműves táborokat, művészeti táborokat." - mondta el Kromjákné Hilt Angéla, a Toponári Tagiskola intézményvezetője.

Tábor Fonyódligeten
Tábor Fonyódligeten

A pedagógusok szerint az is fontos, hogy a gyerekek a nyarat ne elsősorban tanulással, hanem aktív kikapcsolódással is töltsék. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum például idén is többféle tábort szervez: kézműves, alkotó és sporttáborral is várják az érdeklődőket.

A múzeum idén nyárra szervezett 12 táborából 9 már most tele van, de a maradék 3-ra várjuk a jelentkezőket, árulta el, Őszi Zoltán, múzeumpedagógus. 

"Itt a Fő utca 10-ben egy kézműves tábor van, ami azt jelenti alapvetően anyaggal dolgoznak a gyerekek, papírral, gyapjúval, agyaggal, de a tábor alapja a múzeum kiállítása, tehát bemennek mondjuk a néprajzi kiállításra, megtekintik a cserepeket, kicsit beszélünk a nép fazekasságról, aztán kijönnek és dolgoznak az agyaggal." - tette hozzá a múzeumpedagógus.

Tenisz tábor Hajmáson
Tenisz tábor Hajmáson

A hajmási teniszpálya is készen áll már a táborozók fogadására. Itt nyolc héten keresztül több mint 300 gyerek sajátíthatja el a teniszezés alapjait. 

"A program összeállt, nagyon jó programokat sikerült összeraknunk, és amit tudni kell róla, hogy ez az egész tábor gyakorlatilag az együttműködésről szól. Nagyon szeretnénk a gyerekeket megtanítani arra, hogy milyen jó hogy közösen vesznek részt programokon, és a legfontosabb, hogy élényeken alapuló tanulás is szerepet játszik ebben a táborban." - tájékoztatott a Karitatív Sport Életmód és Tenisztábor táborvezetője, Baranyai Sándor.

A szülőknek minden évben a legnagyobb gondot a táborok költségei jelentik. Ebből a szempontból nagy a szórás az egyhetes táborok árai között. Akad olyan tábor, ami testvérkedvezményekkel együtt 5-8 ezer forintba kerül egy fő részére, de van olyan balatoni turnus is, amiért akár százezer forintot is elkérnek a szervezők. A legtöbb tábor árai 15 és 25 ezer forint között mozognak. 

Az önkormányzat ugyanakkor idén is biztosítja az ingyenes nyári napközit a kaposvári iskolások számára. Ennek immáron 30. éve a Toponári Tagiskola ad otthont. Ide hetente átlagosan 140 kisdiákot várnak. 

Táborok átlagárai
(ft/fő/hét)

Lovastábor               19.000 - 30.000   
Kézművestábor       15.000 - 22.000     
Sporttábor                5.000 - 19.000
Honvédelmi tábor  8.000 - 11.000
Erdei tábor               17.500 - 19.000
Balatoni táborok     45.000 - 101.000

Címkék: gyerektábor, szünidő, tábor, program, nyár, kultúra