A Teréz körúti szórakoztató színház tizenegy darabot mutat be szerte az országban, hogy azok a színházba vágyó nézők is találkozhassanak közkedvelt produkcióikkal, akik nem jutnak el a fővárosba. Békéscsabától Kisvárdán át Debrecenig és a Balaton-partig huszonegy estén lépnek közönség elé a helyszínre szállított, eredeti díszleteik között.

A kínálatban szerepel a nemrég bemutatott, Bagó Bertalan által színre vitt  Az eastwicki boszorkányok, amelyet Tihanyban, szabadtéren játszanak, csakúgy, mint a Szabó Győző főszereplésével műsoron tartott  Kellemes húsvéti ünnepeket!  című vígjátékot. A hűtlenség ára  Kisvárdán lesz műsoron Pikali Gerdával, Németh Kristóffal és Nagy Sándorral, emellett utaznak a legkacagtatóbb kedvencek is: a  Jutalomjáték, a  Kölcsönlakás, és  A szőke ciklon. A Horgas Ádám rendezte  Életrevalók  három alkalommal is műsoron lesz Békéscsabán, ahol a mozgássérült milliomos szerepét Hirtling István alakítja, barátjává váló gondozóját pedig a helyi színház művésze, Vadász Gábor.

"Tájolni – ahogy a színházi világban mondják – nemcsak szép hagyomány, de azt is jelenti, hogy valóban a közönséget szolgáljuk. És ha a publikumnak akármilyen okból nem elérhetőek a budapesti előadások, akkor útra kelünk mi, hogy együtt legyünk. Nálunk nincs olyan színész, aki ne akarna részt venni ebben" – emelte ki Bank Tamás igazgató a nyári sorozat kezdete előtt. Az első tájelőadást Kaposváron tartják pénteken. A prózai színpad legendás városában  A hölgy fecseg és nyomoz  című produkció különlegesen értékes alkalomnak ígérkezik: Vári Éva a hó végén búcsúzik el a főszereptől, és a hátralévő két előadásából az egyiknek a kaposvári közönség örvendhet.

A HÖLGY FECSEG ÉS NYOMOZ

Alice vénkisasszony, a régi bútordarab, a jegyzői iroda alkalmazottja, egy nap főnökét hátában késsel, holtan találja az íróasztal mellett. Megérkezik Grandin felügyelő, náthás és mogorva, mert betegen kirángatták az ágyából. A megfázás tünetein és a nyomozati munka nehézségein felül szegény felügyelőnknek még Alice kisasszonnyal is meg kell küzdenie, aki régi ismerősét véli felfedezni a detektív személyében, és mint autodidakta nyomozó a haláleset kivizsgálásában is lelkesen "segít". Tehát ketten is fejtegetik a bűncselekmény szálait. Kedves néző, Ön szerint ki jön rá előbb, hogy ki a gyilkos?

Június 9., 19.00 óra

A Játékszín előadása
Főszereplők: Vári Éva, Gálvölgyi János, Csonka András

Jegyárak: 3.800 és 3.300 Ft. Jegyek kaphatók a Szivárvány Kultúrpalota pénztárában és a Tourinform irodában.

A Szivárványos nyár júniusi és júliusi előadásaira bérlet is váltható kedvezményes áron, 10.500 Ft-ért. A bérletek földszinti helyekre szólnak és csak a Kultúrpalotában kaphatók.

Helyszín: Szivárvány Kultúrpalota

Címkék: játékszín, A HÖLGY FECSEG ÉS NYOMOZ, szivárványos nyár, kaposvár, kultúra