A kormány a következő három évben 26 milliárd forintot fordít a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok fejlesztésére, így 2019-re megduplázódik a táborok kapacitása - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: 2017-ben hatodik éve rendezik meg az Erzsébet-táborokat, eddig közel 400 ezer gyermek számára tudtak kedvezményes, tartalmas üdülést biztosítani. Közlése szerint, idén százezer gyermek számára szeretnék biztosítani a kedvezményes üdülési lehetőséget, és már minden tábortípusra kiírták a pályázatokat, a jelentkezések a következő hetekben járnak le. Az államtitkár elmondta: az "ottalvós" táborokban Zánkán és Fonyódligeten napi többszöri ingyenes étkezést biztosítanak a gyerekeknek, a tartalmas programok mellett.

Novák Katalin szólt arról is, hogy egyre népszerűbbek a napközis Erzsébet-táborok, ahol a gyerekek a lakóhelyükhöz közel, tartalmasan tudják eltölteni a nyári szünidő hétköznapjait. Emellett idén is folytatódik a kárpátaljai gyerekek táboroztatása.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára elmondta: az idei táborokban számos újdonság lesz, az "Élménytáborban" a gyerekeknek tartalmas és sokszínű programot kínálnak, például kipróbálhatják magukat sárkányhajóban, hajókirándulásra illetve kalandparkba mehetnek, kézműves foglalkozásokat szerveznek nekik, és kulturális programokat. Az "Élménytábor plusz" az élménytáborok bővített változata, ahol a programok plusz tematikus foglalkozásokkal (például néptánccal) és edzésekkel (például öttusa) is kiegészülnek. Minden tábort tábortűz zár majd, és szerdánként az úgynevezett "Hősök napján" tűzoltóautókat, mentő- és rendőrautót próbálhatnak ki a gyerekek, és találkozhatnak katonákkal is - tette hozzá.

Novák Katalin szólt az Erzsébet-táborok fejlesztéséről is. Mint mondta, "elég rossz" állapotban van a zánkai és fonyódligeti tábor, ezek felújítására 2019-ig 26 milliárd forintot fordítanak. A fejlesztések célja, hogy jobb körülmények között nyaralhassanak a gyerekek - mondta, hozzátéve, hogy a fejlesztések nyomán a táborok kapacitása tulajdonképpen megduplázódik.

Hornyák Tibor ezzel kapcsolatban elmondta: Zánkán a meglévő épületeket felújítják és új épületet is építenek, Fonyódligeten pedig teljesen új épületeket építenek. Az építkezés 2018-ban és 2019-ben zajlik majd, a tervek szerint 2019 végére mindkét táborhely megújul. Megjegyezte: a tavalyi év forrásmaradványából Zánkán és Fonyódligeten is kiépítették a biztonsági rendszert, Zánkán kalandparkot alakítottak ki, sárkányhajót vásároltak, és felújították a szabadtéri játszótereket is. Jelezte: az ottalvós táborokban a gyerekek karszalagot kapnak majd, amelyen QR-kóddal azonosítják őket.

Címkék: Erzsébet, Fonyódliget, tábor, Balaton, kultúra