Minden keresztény vallás a legnagyobb ünnepnek tekinti Húsvétot. A katolikusok már virágvasárnap megkezdték az ünnepre való közvetlen felkészülést. A lelki ráhangolódást segítő böjti időszak és a liturgiák mind azt is segítik, hogy megértsük és elfogadjuk húsvét örök üzenetét.

- Húsvét üzenete ugyanaz az örömhír, hogy az élet legyőzte a halált, Jézus Krisztus győzött föltámadt és mi is föltámadtunk és föltámadunk - mondta a Kaposvári Egyházmegye megyés püspöke, Varga László.

A reformátusok számára is a belső, lelki felkészülésen van a hangsúly húsvét közeledtével. A református húsvét lényege is az örömhír megtapasztalása.

- Egyrészt ugye azt ünnepeljük, hogy nekünk az egyháznak élő ura van és ennek a világnak és ennek a mindenségnek is élő ura van. Másrészt meg azt ünnepeljük, hogy az ő halálának, meg feltámadásának olyan kihatása van az emberi életre, ami azt jelenti, hogy nem csak jelenünk van, nem csak ma van, nem csak holnap van, hanem vannak örökkévaló távlatai az emberi életnek - foglalta össze Bellai Zoltán, református lelkész.

Az evangélikusok is hasonlóan fogalmaznak. Jézus kereszthalála és feltámadása is az életről szól.

- Azt gondolom, hogy a mai világban amikor nagyon sokszor azzal találkozunk, hogy rengetek sok a halál, az elmúlás, a szomorúság, a szorongás az életünkben, akkor különösen is jó újra és újra tudatosítani, hogy az Isten élettel ajándékozott meg minket. Ez azt jelenti, hogy szívünkben, lelkünkben is fel kell támadnunk és azt az életet amit kaptunk, ki kell használnunk, meg kell élnünk, úgy, ahogyan kaptuk az Istentől - mondta Pongrácz Máté, evangélikus lelkész.

Húsvét vasárnap szent miséken és úrvacsorás istentiszteleteken ünnepelnek majd Kaposvár keresztény közösségei.

Címkék: üzenet, húsvét, ünnep, kultúra