Az 1961-ben Latinka Sándor Művelődési Központként átadott épület több mint harminc éven szolgálta a város kulturális életét. Számos helyi rendezvénynek adott otthont, itt mutatta be új műsorait a Somogy Táncegyüttes, de színpadán a hazai színházművészet legendái, a magyar beat-nemzedék kiváló előadói, és mások mellett a világhírű Nashville Teens is fellépett.

null

Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának dékánja a megnyitón elmondta, hogy az újranyitással a központ az egyetem szellemi műhelyének egyik legfontosabb terepe lesz, amely színházépületként, rendezvény- és kiállítási helyszínként egyaránt funkcionál majd.

null

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Kaposvár polgármestere is. Szita Károly szerint a nézők és az egyetem növendékei számára is örömteli lehet a központ újranyitása.

"Elsősorban azért újult meg ez az épület, hogy bennünket szórakoztasson, másodsorban pedig azért, hogy a színi növendékeink még nagyobb tudást szerezhessenek. Ehhez kívánok boldog éveket!" - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A Kaposvári Egyetem hallgatói a produkcióikat eddig stúdiószínházban, csak a szűkebb nyilvánosságnak, mindössze 10-40 embernek mutathatták be. Ezentúl viszont igazi színházi körülmények között, 300-400 tagú nézőközönség előtt játszhatnak.

Címkék: latinka ház, 2017, átadó, kaposvári egyetem, kultúra