A Szent Korona több mint ezer év alatt Magyarország államiságának legfőbb szimbólumának számít mind mai napig. Történetéről legendák szólnak. A 2012-ben megalakult Szent Korona Kutatócsoport ezeknek eredt a nyomába. A történelmi nyomozás eredményét pedig egy mintegy 65 perces ismeretterjesztő kisfilmben foglalták össze, amelyből kiderül: Hogyan került koronánk a világhódító Szülejmán szultán kezébe? Mikor ferdülhetett el keresztje? Fejére tette-e Bethlen Gábor vagy Szemere Bertalan? Ha ez még nem lenne elég, eddig sosem látott történelmi relikviákat is bemutatnak a kamerának a szakértők.

Spoilerezni semmiképpen sem szeretnénk, de azt elárulhatjuk, hogy a filmben végre arra is választ kaphatunk, miért is ferde a kereszt a koronán. A szakértők szerint, nem volt ez mindig így. Elemzésük szerint III. Ferdinánd feleségének, a spanyol Mária Annának 1638. február 14-én koronázásakor történt a baleset, amikor is vélhetően rossz kulcsot vittek a koronát rejtő dobozhoz. Ezért egy lakatosnak, majd az akkori nádornak, Esterházy Miklósnak kellett azt felfeszítenie. A művelet sikerült, de a kereszt megsínylette a beavatkozást. Erről bővebben a 24.hu is beszélgetett a kutatócsoport vezetőjével, az MTA BTK tudományos tanácsadójával, Pálffy Géza történésszel.

 

A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című 65 perces alkotás bemutatóját március 24-én, pénteken tartják a Szivárvány Kultúrpalotában, ahol akár ön is beszélgethet a készítőkkel.

Címkék: szent, korona, film, kultúra