Elhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes egyik alapító tagja - közölte vasárnap egy családtagja az MTI-vel. A 45 éves zenészt szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében - mondta el nevelőapja, Maruzsi László.

A Mohaman művésznéven ismert rapper, előadóművészt az 1990-es évek elején a Happy Gang együttes tagjaként ismerte meg a közönség. Az együttes honlapja szerint 1994-ben jelent meg első albumuk Zimme-zumm címmel.

A második album a Boojaka, ezt 1995-ben követte. 1996 májusában telt házas koncertet adtak a Petőfi Csarnokban, majd a Bravo újság közönségszavazatai alapján megválasztották őket az év legnépszerűbb zenekarának.

Ugyanebben az évben jelent meg harmadik albumuk Dauer címmel. 1997 áprilisában felléptek a Total Dance Fesztiválon és megjelent negyedik lemezük, a Freestyle.

Legismertebb számaik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet, Szentkarácsony.

A csapat 1999-es feloszlása után Meggyes Roland szólókarrierbe kezdett, és a 2000-es évek elején több önálló lemeze jelent meg.

Címkék: happy gang, mohaman, Meggyes Roland, kultúra