Nemsokára klímakutató központja is lesz a Kaposvári Egyetemnek. Itt csaknem hatmilliárd forintnyi pályázati forrásból, az éghajlatváltozások hatásaira válaszul új növénytermesztési-, állattenyésztési és takarmányozási technológiákat dolgoznak majd ki.

"A legfontosabb az, hogy ezekben az ipari kapcsolatokban olyan végtermék alakulhat ki, amiben a partnerek is jelentősen érdekeltek, egy olyan termék jön létre, amely eladható iylen változó éjhajlati körülmények között" - mondta Prof. Dr. Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora.

A Klímakutató Központ látványterve.
A Klímakutató Központ látványterve.

A Kaposvári Egyetem szakmai vezetésével induló kutatási program gyakorlati megoldásokat kínál majd a gazdáknak. A kutatásokban két, a piacon is jelentős szereplőnek számító agrárvállalkozás is közreműködik.

"Azt gondolom az az infrasturktúra, ami felépül, az a tudástöbblet ami a kutatás során megtermtődik alkalmas lesz arra, hogy olyan tudást adjon a magyar ember kezébe, amelyekkel a szélsőségek ellen küzdeni tud" - válaszolta Dr. Borbás Zoltán, a Kaposvári Egyetem kancellárja.

A kutatási program során a szakmeberek olyan környezeti szituációkat modelleznek majd, amelyek a későbbiekben segíthetik, hogy ellenállóbb fajtákat nemesítsenek.

"Egy komplex programot állítottunk össze, ami a taljtól az asztalig terjed, megvizsgáljuk azokat a lehetőségeket, hogy a rapid módon bekövetkező időjárás változásokat kiküszöböljük és arra fel tudjunk készülni annak érdekében, hogy megfelelő minőségű élelmiszert tudjunk előállítani" - összegezte a program lényegét Prof. Dr. Tossenberger János, szakmai vezető.

Az új technológiák bevezetésével, a változó klimatikus viszonyok hatásait jobban tűrő baromfi hibrideket nemesítenek és a hőstresznek ellenálló szarvasmarhát is tenyésztenek majd.

"Visszatérünk a gyökerekhez, a vad tyúkok krémszínű tojásához hasonló terméket fog produkálni és a tetra meglévő tenyészállatainak felhasználásával készül" - tette hozzá Orbán Attila, a Bábolna Tetra Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft. igazgatója.

A hibrid tojásának pedig várhatóan jobb lesz a hőtűrő képessége és könnyebben fog alkalazkodni a szélsőséges időjáráshoz. A kutatási program 2020 végéig tart.

Címkék: kutatás, klíma, kaposvári egyetem, kultúra