Érettségi előkészítő programokkal segíti a Kaposvári Egyetem a felvételi előtt álló középiskolásokat és azokat is, akik esetleg már korábban maturáltak. Mindenek előtt már most részt vehet bárki az Egyetemfoglaló címet viselő kvízjátékban. A játékos műveltségi teszten biológiából, irodalomból és a történelemből tehetnek tudáspróbát a fiatalok.

A felvételi előtt állóknak nagy segítség lehet a Kaposvári Egyetem nyílt napja január 14-én, szombaton, ahol minden fontos felvételi információt meg lehet tudni. Vagyis nem csak azoknak érdemes ellátogatni az Egyetemi Nyílt Napra, akik a KE-re jelentkeznek, hanem azoknak is, akik az ország bármely más egyetemére készülnek. Szó lesz a képzésekről, kollégiumokról és többek között a diákhitelről is.

Természetesen a résztvevők bepillanthatnak az egyetem életébe is: megnézhetnek egy-egy órát. Január 26-án a Gazdaságtudományi Kar tartja a saját információs napját, január 28-án az Agrár- és Környezettudományi Kar és a Rippl-Rónai Művészeti Kar. A Pedagógia Kar korábban, még novemberben hívta az érdeklődőket.

A Kaposvári Egyetem eltökélt abban, hogy körültekintően tájékoztassa a továbbtanulás mellett döntő fiatalokat.

Címkék: nyílt nap, 2017, kaposvári egyetem, felvételi, kultúra